Ha a szállodában nincs kolbász a reggeli svédasztalon, akkor veszek sajtot, de sohasem veszek reggelire egy belépőjegyet a Fradi-meccsre. Ha a nincs a piacon friss tudás, amit valaki bekiabálna nekem, akkor nem veszek talpmasszázst. Ha piac, akkor vannak eladók és vevők. Mindkét szereplő többes számban van. Ha többen vannak, akkor bizonyos, hogy nem egyformák. Vannak kicsik és nagyok. Vannak jók és rosszak. Vannak újak és régiek. Vannak fiatalok és öregek, kövérek és soványak. Van, aki divatmániás, és van, aki csak régiségmániás. Ha helikopterből nézzük a dolgokat, akkor kiderül, hogy valakinek hiányzik a tudása, valakinek meg fölöslege van, és csereberélnek. Az is a világ rendje, hogy vannak, akik nem találják meg a piacon, amit keresnek, de az is, hogy vannak, akiknek nem sikerül eladni a portékájukat. Mondhatnánk azt is, hogy a tudásfrissítés piaca teljesen más, mint a zöldségpiac, de azt is, hogy semmiben sem különbözik attól. Ha feltesszük az egyik szemüveget, akkor ilyen, ha feltesszük a másikat, akkor olyan. Ha levesszük, akkor meg amolyan. Ha sok a kiégett ember, akkor várható, hogy a társalkodónő-kínálat is nagy lesz. Ha kevés a szervezetvezető, akkor várható, hogy a vezetéshez nélkülözhetetlen friss tudáskínálat is gyér lesz. Ha egy társadalomban állandóan növekszik a bizalmatlanság, akkor a piacon elkezdenek szaporodni a revizor (auditor) kínálatok. A pszichológusból lett tanácsadó azt mondja, hogy a betegem, a kereskedelmi ügyintézőből lett azt mondja, hogy az ügyfelem. A pszichológus nem érti, hogy a viselkedéstanból csak akkor hozhat valamit át, ha az ott és akkor segíti a döntést. A kereskedelmi ügyintéző nem érti, hogy a hetilapokból, vagy rosszabb esetben a gazdasági elemző szak kidolgozott vizsgatételeiből kikapkodott tudásfoszlányok vajmi kevéssé segíthetik a szervezetvezetőt. Ebből már tudjuk, hogy sokféle dilettantizmus verseng. Nem értem, hogy történhetett az, hogy az ügyfelem elnevezés gyakoribb, mint a betegem, de azt látom, hogy terjed, mint a vírus.