Barcs István (szerk.)

Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.


Tenni és nem ártani

A biztonságos betegellátás úgy valósítható meg, ha a betegért megteszünk mindent, ami állapotának javítását, a betegséget kialakító és fenntartó folyamatok enyhítését vagy megszüntetését szolgálhatja. Ha ebben korlátozó tényezőként dominálóvá válik a „nem ártani” törekvés, akkor elmaradhatnak a szükséges (és kockázatot rejtő) beavatkozások. És ilyenkor pontosan a beteg érdekére hivatkozott döntésből eredeztethetők a beteg érdekeit megsértő (gyógyulásának elmaradásához vezető) nemkívánatos események. A betegek akkor vannak biztonságban, ha mindent megtesznek a gyógyításukért, és közben minden eszközzel törekednek az esetlegesen a betegeket érő, az ellátás során fellépő ártalmak elkerülésére. Az elsődleges a gyógyítás, nem pedig az egészségügyi intézmény önvédelme az esetleges mellékhatások, ártalmak felléptétől, azok jogi vagy erkölcsi következményeitől. Minden dolgozó és vezető, a teljes egészségügyi személyzet érzi a felelősséget, mer nyíltan beszélni egy esetleges nem várt esemény vagy állapot esetén is. Felvilágosítja a betegeket és családtagjaikat a lehetséges kockázatokról, nem pedig elhallgatják, eltitkolják azokat. Ennek alapfeltétele az, hogy az infekciókontroll szakembereinek maguknak is tisztában kell lenniük a fertőzések létrejöttét befolyásoló kockázatokkal, a kórházhigiéne ezek ellenében segítséget kínáló eszközeivel, a valós előfordulási adatokkal, és a betegeket is meg kell ismertetniük ezekkel.

Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 510 1

Ez a jegyzet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásának, tünetegyüttesének, élettani és mikrobiológiai okainak, megelőző, felderítő és nyomon követő rendszereinek, a kórházi epidemiológia elemeinek a tananyaga. Célja, hogy a képzésben való segédanyagként, majd ezt követően egy, a gyakorlati klinikai-epidemiológiai tevékenységben jól használható kézikönyvként segítse a leggyakoribb kórokozók és az általuk okozott fertőzések nem egyszerű rendszerében való eligazodást. Arra készíti fel a leendő népegészségügyi ellenőrt, hogy ha betegellátó intézményben, annak infekciókontroll-munkacsoportjában vagy kórházhigiénés osztályán dolgozik, akkor:

A gyakorlati problémák megoldása során tisztában legyen az alapvető járványügyi alapfogalmakkal, képes legyen értelmezni azokat.

Napi tevékenysége kapcsán célzottan figyelje és ismerje fel az egészségügyi ellátás során kialakuló leggyakoribb fertőzéses szövődményeket, ismerje azok megelőzési lehetőségeit.

Ismerje a kórházi környezetben előforduló kórokozókat, azok jellemzőit, kimutatási lehetőségeit, veszélyeit.

Legyen tisztában a hatékony és biztonságos antibiotikum-kezelés alapelveivel és gyakorlatával.

Ezért tartalmában és szemléletében szorosan kapcsolódik korábbi tanulmányaikhoz, a jegyzet szövegében jelölten is támaszkodik előző vagy ezt követő tantárgyaik jegyzeteire, kötelező és ajánlott szakirodalmaira. Több fejezetben fognak azzal találkozni, hogy egy-egy pont vázlatos említése mellett hivatkozunk az Általános mikrobiológia, Részletes mikrobiológia, Alkalmazott mikrobiológia, Mikrobiológiai gyakorlatok jegyzetek megfelelő fejezeteire, a kari hirdetőtábláról is letölthető Mikrobiológiai füzetek valamelyik kiadványára, valamint a Fertőző és nem fertőző betegségek járványtana, a Népegészségtan, a Fertőző betegségek megelőzése, Az infektológia alapjai tantárgyak aktuális tananyagára és az ott elsajátított ismeretekre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barcs-egeszsegugyi-ellatassal-osszefuggo-fertozesek-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave