Légzőszervi fizioterápiában két gyakoribb pleurabetegséggel szoktunk találkozni: a pleuralis effúzióval és a pneumothoraxszal. A tüdőket borító visceralis pleura egyrészt nagyon közel tapad a szubpleuralis alveolusokhoz, másrészt ez a membrán behatol a lebenyek közé, ahol fissurát képezve szeparálja a lebenyeket egymástól. Ez részben segítséget jelent a lebenyek műtéti elválasztásában, de lehetővé teszi, hogy a pleuralis folyadék bejusson a lebenyek közé, a pleuralis térben maradva. A mellkasfalat borító parietalis pleura, akár egy tömlő, nemcsak a bordákat borítja (pleura costalis), hanem a rekeszt (pleura diaphragmatica) és a mediastinumot is (pleura mediastinalis). A mediastinalis pleura a visceralissal a hilusnál kapcsolódik össze, ami által egy folyamatos pleuralis membrán alakul ki. Az egymástól 10-20 mikrométer távolságban lévő pleurák közti pleuralis teret kb. 20 ml-nyi folyadékfilm tölti ki. Ez biztosítja a tüdők és bordák között szinte súrlódásmentes elmozdulásokat, ami így minimális energiaigénnyel jár csak. A pleuralis tereket a mediastinum választja el, így azok teljesen függetlenek egymástól. Mindkét pleurát érintő sternotomia vagy volumenredukciós műtét után a két független pleuralis tér egybenyílhat. Hasonló következménye van a kétoldali tüdőtranszplantációnak.