Dobos Attila, Feith Helga Judit, Némethné Gradvohl Edina, Maráczi Ferenc, Sztrilich András

Társadalmi normák az egészségügyben 2.


A HALÁL

Sokszor előfordul a logikailag és fogalmilag nagy precizitásra törekvő eszmefuttatásokkal, hogy valamely lényeges, középponti kategória definiálásánál nehézségekbe ütköznek. Gyakran a legegyszerűbbnek tűnő fogalmakat a legnehezebb megragadni, ahogyan igaz ez az „élet” és vele együtt a „halál” kategóriájára is. A legtöbb nehézséget általában az okozza, hogy e definíciókat az általános érvényűség lehető legnagyobb fokával szeretnénk felruházni, vagyis mindenkor, minden értelemben, mindenki számára mértékadóvá tenni. Gondoljuk azonban végig, hogy ugyanabban az értelemben használjuk-e például a „bátorság halála”, az „erdő halála” vagy a „csoporttársam halála” kifejezések esetében a halál fogalmát? Első látásra úgy tűnik, hogy mindegyik esetben a legtágabb, legáltalánosabb értelemben használjuk, vagyis valaminek a végéről beszélünk. Ellenben az emberi élet kapcsán sem az nem magától értetődő, hogy pontosan minek a végéről beszélhetünk, sem pedig az, hogy pontosan mit jelent ennek a valaminek a vége. Továbbá azt is tisztáznunk kell, hogy milyen értelemben használjuk e kifejezést: biológiai, teológiai vagy morális értelemben?

Társadalmi normák az egészségügyben 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 515 6

Egyedülálló könyvet tart a kezében a kedves Olvasó. Az információs társadalom korában, amikor a kommunikációs technológiák fejlődésének köszönhetően észrevétlenül felnőtt egy új generáció, akiknek természetes napi szükséglete az okos telefon és a világháló, komoly kihívást jelent az információözönből értékes tudásra szert tenni. Olyan tudáshoz jutni, amelyre valóban építeni lehet, segít tájékozódni az egészségügyi hivatásra készülő hallgatók és már gyakorló szakemberek etikai és jogi témaköreiben és emellett kiállja az idők próbáját. Jelen tankönyv ehhez nyújt segítő kezet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dobos-feith-gradvohl-maraczi-sztrilich-tarsadalmi-normak-az-egeszsegugyben-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave