A tachycardiával, vagyis szapora szívveréssel járó ritmuszavarokat a betegek általában megérzik heves szívdobogás, palpitáció formájában, de gyakran légszomj, fáradékonyság, sőt a legúlyosabb kamrai ritmuszavarok esetén akár ájulásérzés, keringés-összeomlás, heveny életveszély is kialakulhat. Ezek a ritmuszavarok szinte mindig valamilyen strukturális szívbetegség (szívelégtelenség, rossz balkamra-funkció, ischaemia, heveny infarctus vagy korábban lezajlott esemény) talaján alakulnak ki, de a hyperdinám ritmuszavarok egy részét súlyos elektrolitzavar is provokálhatja. Ezen ritmuszavarok esetében alapvető a beteg gyors, de alapos fizikális vizsgálata, beleértve a beteg megtekintését és a pulzus megtapintását (szív-csúcslökés, pulzus ritmusossága, sápadt, esetleg verejtékes kültakaró, pre-shockos küllem), hallgatózást (aritmiás vagy ritmusos szívhangok, zörej, pulmonalis pangás), a 12-elvezetéses EKG pedig alapvető fontosságú a diagnózis felállításához. A legfőbb szempontok: ritmusos vagy aritmiás (utóbbi esetben szinte mindig pitvarfibrillációról van szó), keskeny vagy széles-e a QRS-komplexus, mivel előbbi esetben supraventricularis, utóbbi esetben döntően kamrai tachycardiáról van szó, láthatók-e P-hullámok, milyen a viszonyuk a kamrai ütésekkel. Ezen szempontoknak a terápia miatt van kiemelt jelentősége.