Hargittai Magdolna

Nők a tudományban határok nélkül


SULABHA PATHAK

Sulabha Pathak 1955-ben született Szangliban, India Mahárástra államában. Középosztálybeli családja nagyon fontosnak tartotta a tanulást. Édesapja köztisztviselő volt; lányával és fiával mindig egyformán bánt. Sulabha érdeklődését korán felkeltette a természettudomány – és sok minden más, például az utazás, a világ bejárása. Tanítani akart, pedig édesapja úgy látta, inkább a tudományos életben lenne a helye. Sulabha szinte minden tantárgyat szeretett, de a biológiával esett igazán szerelembe. Szülei szerint innen egyenes út vezetett volna az orvosi egyetemre, ő azonban nem az orvosok nagyon elfoglalt és agyonszervezett életét akarta élni. Mikrobiológiából írta a szakdolgozatát, az egyetem elvégzése után pedig azt csinálta, amit mindig is akart: tanított. Megismerkedett a neki való férfival, akivel annak ellenére házasságot kötött, hogy édesapja azt mondta, „később is férjhez mehetsz, előbb a PhD-det szerezd meg”. Édesapja attól tartott, hogy Sulabha elvesztegeti a tehetségét. Ez nagyon szokatlan volt akkoriban, az indiai apák többsége éppen az ellenkezőjét gondolta volna. Sulabha házasságát nem a családok intézték, de szerencsére férje szülei nemcsak őt fogadták el, hanem azt is, hogy tanítani akar. Saját családjában a dolgozó nők nem számítottak kivételnek. Nagymamájának azért kellett dolgoznia, mert a férje korán meghalt; önállóan képezte magát, és végül iskolaigazgató lett. Sulabha édesanyja is dolgozott, mert szükségük volt a pénzre. Nagymamája és édesanyja nem választhatott, de ő igen: „Én azért dolgozom, mert ezt választottam; mekkora különbség!” [1] Férje és apósa támogatta a törekvéseit.

Nők a tudományban határok nélkül

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 458 6

A tudomány legmagasabb szintjein a nők éppúgy alulreprezentáltak, mint a társadalom egyéb területein. Hargittai Magdolna ennek is utánajárt, amikor az elmúlt két évtized során számos kiemelkedő női fizikussal, kémikussal, orvosbiológussal, a modern technológia kutatóival és más területek képviselőivel beszélgetett. A jelen könyv hatvan beszélgetésen keresztül követi nyomon a női tudósok pályáját, felfedezéseit, dilemmáit, nehézségeit és sikereit. A szerző taglalja, hogy milyen akadályok nehezítik azt, hogy a kutató nők élre kerüljenek, vezető tudományos tisztségeket nyerjenek el és hogy segítséget kapjanak abban, hogy a család vagy tudomány közötti választás helyett a család és tudomány együttesen érvényesülhessen életükben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nok-a-tudomanyban-hatarok-nelkul//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave