A dezintegráció gazdasági hatásai több idődimenzióban merülnek fel. Egyrészt maga a mechanizmus definitív módon többlépcsős. Először politikai döntés szükséges az érintett tagállam részéről a kilépési eljárás megindításáról. Annak előfeltétele lehet valamiféle referendum, annak valamennyi politikai vonzatával (a politikai aréna hatásai, kampány stb.). Majd a referendum eredménye alapján további politikai döntések szükségesek. Az 50. cikk alapján a folyamat beindítását közvetlenül az érintett kormányzat aktiválja az Európai Uniónál. Ezt követően kezdődhetnek a kilépési tárgyalások a többi tagállammal. Azokat az érintett feleknek két év alatt be kellene fejezniük. Valamennyi tagállam egyhangú döntéssel meghosszabbíthatja a jelzett időszakot. A tárgyalások eredményeképpen azonban csak a kilépésről szóló megállapodás jöhet létre, s – a ratifikációt követően – léphet hatályba. A jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokról, illetve – további vámunió hiányában – harmadik országokkal kereskedelmi tárgyalások megkezdésére csak a kilépési megállapodás hatálybalépése után nyílik lehetőség. Ezért, ha a „sziklaszirt dezintegrációt”, azaz a kilépés után az integráció rendszeréből történő azonnali és teljes kihullást el kívánják kerülni, ugyancsak definitív módon átmeneti időszakról szóló – a kilépési szerződésbe foglalható – megállapodás is szükséges. Az időben szigorúan behatárolt, ám esetleg meghosszabbítható átmeneti időszakban a kilépő tagállam továbbra is a belső piac és a vámunió része maradhat. Ám egyidejűleg el kell ismernie a közösségi vívmányokat, azon belül az Európai Bíróság joghatóságát is az átmenet időszakára. Valójában dezintegráció gazdasági értelemben – a korábban már jelzett lehetséges változatokban - csak az átmenet után valósul meg. Ám a dezintegrációs folyamat, beleértve a referendum előtti politikai kampányt, már évekkel korábban megkezdődik, s hatást gyakorol a gazdaságra is.