Johannes Kepler sok vonatkozásban hasonlít Koestlerre. Talán ez is ösztönözte az írót arra, hogy foglalkozzék vele. Koestler segített bevezetni Keplert az angol nyelvű irodalomba, és közérthetően tolmácsolta tudományos eredményeit. Bár Kepler munkásságát évszázadok óta ismerte a természettudomány, Kepler maga ‒ sem mint tudós, sem pedig mint ember ‒ nem volt ismert. A 19. században két angol nyelvű tanulmány is megjelent róla, de korántsem olvasták őket elegen. Még komoly Kepler-kutatók sem mindig éreztek elegendő indíttatást Kepler nehéz szövegeinek eredetiben történő tanulmányozására, aminek részben az volt az oka, hogy Newton már korábban előásta, megértette és felhasználta felfedezéseit. Kepler ismertségében a 20. század közepén következett be nagy változás, amikor Max Caspar 1948-ban megjelentette az első átfogó életrajzot. A német nyelvű munka angol fordítása 1959-ben jelent meg, ugyanabban az évben, amikor az Alvajárók. Koestler művének középpontjában Kepler áll; a Keplerről szóló rész The Watershed (A vízválasztó) címmel önállóan is megjelent. John H. Durston a kötet előszavában megjegyzi: „A világ üldözöttei és elűzöttei között szerzett tapasztalatai segítettek Koestlernek az emberi furcsaságok megértésében, ami élethűbbé tette és kiemelte Kepler-arcképét a többi közül.” Mind Keplert, mind Koestlert foglalkoztatta a tudományos felfedezés természetének kérdése. Az általános érdekességen kívül a kérdés tanulmányozásának utilitárius jelentősége is van, hiszen ha jobban megértenénk, hogyan születnek a tudományos felfedezések, elő is segíthetnénk létrejöttüket. Koestler Keplert idézi, de saját maga is mondhatná: „Azok az utak, amelyeken az emberek eljutnak az égi dolgok megértéséhez, nekem majdnem olyan csodálatra méltónak tűnnek, mint maguk az égi dolgok. Ezért mutatom be ezeket az utakat oly gondosan.” Az igény a tudományos felfedezés természetének megismerésére más kiváló tudósoknál is jelentkezik, de ritkán fordul elő, hogy bepillantást engedjenek a műhelytitkokba. Richard Feynman a ritka kivételek közé tartozott, mert nemcsak szükségét érezte annak, hogy elmondja, milyen is valójában egy felfedezés folyamata, de ezt meg is tette. Erre a Nobel-előadás által biztosított különleges fórumot használta fel. Stockholmi előadásában elmondta, hogy cikkeket írunk tudományos folyóiratok számára, és amennyire csak lehet, elvarrjuk a munka szálait, eltüntetjük az összes áruló nyomot, hogy ne kelljen aggódnunk a zsákutcák vagy a kezdeti tévedések stb. kiderülése miatt. A kvantumelektrodinamika tér-idő elméletének kidolgozását úgy mesélte el, ahogyan az valójában történt.