Szabó Katalin, Bara Zoltán, Hámori Balázs (szerk.)

Intézményi közgazdaságtan


Felhasználási probléma

A felhasználás esetén a megoldandó probléma az lesz, hogy az elérhető hozamot (pl. a hal mennyisége) és az ahhoz szükséges inputot adottnak véve, miként lehet biztosítani a kívánt kitermelendő mennyiséget és a szükséges költségeket meghaladó hozamot, elkerülve ezáltal a konfliktusokat. Ehhez meg kell határozni, hogy pontosan kik azok, akik hozzáférhetnek az erőforráshoz, és meddig, azaz dönteni kell egyesek kizárásáról és a kitermelés mikéntjéről. Ha ugyanis túl sokan akarják használni az erőforrásrendszert, pl. a legelőt vagy az öntözőrendszert, vagy túl sokáig, akkor csökken a csoport többi tagja által elérhető hozam. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy valamilyen hozzáférési korlátot vezessenek be. Ezt korlátozott hozzáférésű (limited-access) közös erőforrásnak nevezzük. Ebben az esetben az egyénekre vonatkozó ösztönzők azon múlnak, milyen szabályok érvényesek a mennyiségre, az időre, a helyszínre, a technológiára.

Intézményi közgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 540 8

A közgazdaságtan egyik legfőbb célja, hogy segítse megérteni a társadalmi folyamatok gazdasági vetületeit és segítsen olyan döntések meghozatalában, amelyek növelik a társadalom tagjainak jólétét. A kötet az intézményi közgazdaságtant – a közgazdaságtan egyik leggyorsabban fejlődő területét – mutatja be az Olvasónak. A gazdasági intézményekről szerzett mélyebb tudással felvértezve képesek lehetünk megérteni, hogy a gazdasági fellendülés és a gazdagsági válság nem egyszerűen váratlan ajándék, vagy sorscsapás. A gazdasági folyamatokat szabályok és viselkedésminták – másnéven intézmények – sűrű szövete veszi körül, amelyek jelentősen befolyásolják a gazdaságok működését. A piacgazdaság sajátosságainak megértése szempontjából ezek alapvető fontosságúak, és a belőlük levont következtetések általánosíthatók. Mégis, megvalósulási formáik gyakran koronként, kultúrákként, földrajzi régiókként, nemzetgazdaságonként és sok más tényező szerint nagy változatosságot mutatnak, ami biztosítja alkalmazkodóképességüket és stabilitásukat is. E spontán vagy tervezetten, tudattalanul vagy tudatosan követett szabályok, azaz az intézmények mibenlétének, keletkezésének, működésének és változásainak a felfedező útjára csábít a kötet. Higgye el, kedves Olvasó, megéri útra kelni!

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-bara-hamori-intezmenyi-kozgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave