Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


A változáskori panaszok kezelésének és az ilyenkor beinduló időskori betegségek megelőzésének lehetőségei. A „hormonpótló kezelés”

A hormonpótló kezelés a modern orvostudomány nagy ajándéka. Kegyes volt a sors a nőgyógyászokhoz, hiszen újabb népbetegségek megelőzésének eszközét adta a kezünkbe. Szerencsések a változáskorba és az utolsó menzeszt követő posztmenopauza életszakaszba eljutó nők, mert a hormonpótló kezelés jobb életminőség elérését és több időskori betegség megelőzését teszi lehetővé számukra életük utolsó 20–30 évében. Ma tudjuk már azt, hogy a változáskorban létrejövő ösztrogénhiánnyal összefüggésbe hozható későbbi betegségek hormonpótló kezeléssel (azaz a korábbi hosszú életszakaszban a petefészkek által termelt ösztrogén hormon gyógyszeres pótlásával) nagyobb részt megelőzhetők vagy késleltethetők. Tapasztaljuk azonban az ellenállást is. Gyakorta halljuk, olykor még egészségügyi dolgozóktól is, hogy „ez az élet rendje”, egyszer mindenkinek meg kell halnia, s ehhez – tetszik, nem tetszik – rogyadozó öregségen át vezet az út. Nem érthetünk egyet ezzel a mentalitással. Nem tartozik-e hozzá az élet rendjéhez az is, hogy az ember, mint természeti lény esendő, a természeti (és társadalmi) környezetben számtalan betegség fenyegeti és élete folyamán sokszor beteggé is válik? Ez is a természet rendjéhez tartozik, ne gyógyítsuk hát meg a meggyógyítható betegeket? Mi orvosok hivatásszerűen és teljes meggyőződéssel valljuk, hogy amely betegség megelőzhető, azt meg kell előzni, és amely meggyógyítható, azt meg kell gyógyítani. Valamilyen okból sokan félnek a hormonoktól. „Jaj, csak hormongyógyszert ne!” Érdekes azonban, hogy ez a tiltakozás, ez a félelem csak a változáskori és időskori hormonpótló kezeléssel kapcsolatban nyilvánul meg. Mindenki tudja, hogy pajzsmirigy-hormonhiányos betegségben pajzsmirigyhormon gyógyszert adunk. A hasnyálmirigy inzulin hormonjának hiánya esetén inzulin hormonkezelést alkalmazunk. Számos betegség esetén adunk mellékvesehormon-gyógyszereket. A fogamzásgátló tabletták igazán népszerűek Magyarországon, pedig ezek is hormont (a változáskori hormonpótló gyógyszereknél jóval több hormont) tartalmaznak. Érthetetlen, hogy miért pont annak a korábban petefészkek által termelt ösztrogénhormonnak a pótlásától félnek az emberek, amely hormon életükben körülbelül 40 éven át alapvetően szükséges volt a szervezet élettani működéséhez, például a szaporodáshoz is.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave