A vesedaganatok aránylag ritkák, a daganatos betegek 2-3%-át teszik ki. Kialakulásukban exogén (szervezeten kívüli) okok, például: dohányzás játszhat szerepet, mások endogén (szervezeten belüli) okokat feltételeznek, de egyértelműen biztos etiológiai (kóroki) tényező nem ismert. Régebben 40 és 60 év között volt a jelentkezési maximumuk, s férfiakon 2-3-szor gyakrabban fordultak elő, mint nőkön. Az utóbbi időkben fiatalabb korban is egyre többször kórismézik, másrészt a nemek közötti eltérés is kezd kiegyenlítődni. Esetleges genetikai faktorokat feltételez az a tény, hogy Európában a megbetegedés előfordulási aránya sokkal magasabb, mint Ázsiában vagy Afrikában. A betegség európai incidenciája 12,2/100 000. Ez az adat jól korrelál a magyarországi műtéti statisztikákkal, hazánkban évente közel 1000 veseeltávolítás történik tumor miatt. Ha a vesetumort előrehaladott stádiumban (távoli metasztázisok, érbetörés, lokális ráterjedés a környező szervekre) kórismézik, az öt éves túlélés igen szerény, a 10%-ot is alig éri el, míg a korai tünet- és áttétmentes periódusban felfedezett és helyesen kezelt vesetumoros betegek 90%-a megérheti az öt évet, jelentős részük a teljes gyógyulásban bízhat. Legrosszabb a prognózisa azoknak a betegnek, akiknél csontmetasztázist (csontáttétet) kórisméznek, ezek a diagnózis felállítását követően alig élnek egy évet. Akiknél a vesetumort korai stádiumban fedezik fel, hosszabb-rövid időszak után visszanyerhetik munkaképességüket, akár teljes életet is élhetnek. A megbetegedés népegészségügyi jelentősége az, hogy az új betegek kétharmad része aktiv életkorban jelentkezik, s ezeknek a fele nem tér vissza eredeti munkakörébe.