Nagy Sándor Gyula, Kutasi Gábor (szerk.)

Gazdaságdiplomácia

Elmélet és gyakorlat felkészülő diplomatáknak


Az EU Közös Kereskedelempolitikája

A kereskedelempolitika az egyik olyan terület az Európai Unióban, amely közösségi hatáskörrel bír. Ez azt jelenti, hogy a tagországok nevében az Unió (szerződésben) meghatározott intézményei hozzák meg a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos döntéseket, kötnek megállapodásokat más országokkal, szabályozzák az Unió területére irányuló kereskedelmet, illetve az exportot. A tagországok tehát nem rendelkeznek azzal a joggal, hogy kereskedelmi megállapodásokat kössenek más országokkal, vagy például nem emelhetnek vámokat. Valamilyen szintű nemzeti hatáskör azonban megmaradt. Vannak olyan áruk, amelyek esetében ellenőrzésre és akár korlátozás bevezetésére is jogosultak a nemzeti hatóságok. Ilyenek például a haditechnikai eszközök, a közbiztonságra veszélyes termékek, egészségügyi kockázatot jelentő áruk. Vannak olyan területek is, amelyek nem közvetlenül áruforgalmat korlátozó eszközök, előírások (pl. a fentebb tárgyalt szabványok és technikai előírások), amelyek nagy része nemzeti hatáskörben van, s alkalmasak a kereskedelem befolyásolására. Számos ilyen termék exportja engedélyhez kötött, amelyet a nemzeti (a mi esetünkben a magyar) hatóságok ellenőriznek.

Gazdaságdiplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 598 9

A külgazdasági attasék kiemelt szerepet játszanak Magyarország gazdasági érdekeinek képviseletében és üzleti kapcsolatainak bővítésében. Ebből következően az ő felkészültségükön is múlik, hogy a magyar vállalkozások milyen mélységben és sikerrel férnek hozzá a világ gazdasági lehetőségeihez. E felkészültség sokrétű: többek között makrogazdasági, üzleti, vállalkozói, külkereskedelmi, adózási, projektmenedzselési, protokoll-, időgazdálkodási vagy éppen információszerzési és -elemzési ismereteket is igényel. A szerzők törekvése az volt, hogy az egyes fejezetek végen található összefoglaló kérdések, kiemelt kulcsfogalmak, hasznos információforrások és minél több esettanulmány segítse a folyamatok es összefüggések megértését, valamint az átadott ismeretek készségszerű, gyakorlati alkalmazhatóságát.

A jövendő külgazdasági attasék számára mindehhez nyújt segítséget a kézikönyv, amely a Külgazdasági es Külügyminisztérium által alapított Magyar Diplomáciai Akadémia, a Külügyi es Külgazdasági Intézet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak támogatásával és közreműködésével készült el több mint két év odaadó munkáját követően.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-kutasi-gazdasagdiplomacia-elmelet-es-gyakorlat-felkeszulo-diplomataknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave