A nyílt forrásból történő információszerzés története az ókorig nyúlik vissza, de valódi paradigmaváltást az internet hozott, mivel az interneten szinte minden adat olcsón és gyorsan elérhetővé vált, az információ a könyvtárakból átterelődött a számítógépekre. A ma már történelminek tekinthető OSINT újságcikkek fordítását jelentette, amelyekből jelentéseket készítettek. A mai OSINT intenzív forráskutatást, feldolgozást és a jelentős munkába való beillesztést foglalja magában. A hírszerzésben az OSINT hozzávetőleg ötven éve önálló hírszerzési ágként jelent meg. A szakirodalom az internet megjelenésétől az OSINT második generációjáról (web 2.0) beszél, időben 2005-től számítják, amikor az Egyesült Államok Hírszerző Közösségében szervezeti formában is megjelent (OPEN Source Center, 2005). A hírszerzés elméletének kidolgozója, Sherman Kent szerint a hírszerzés szervezeti forma, munkamódszer és ismeret. Ugyanez elmondható az OSINT-ról mint hírszerzési módszerről is. A személyi számítógépek felhasználása (a 90-es évektől) is hozzájárult a nyílt forrású hírszerzés elterjedéséhez. Ma már az OSINT harmadik generációjáról (web 3.0, szemantikus web) beszélhetünk, amely az adatok közvetlen és közvetett gépi feldolgozását jelenti. A gépi feldolgozás magában foglalja a forráskutatást, az információk összegyűjtését, feldolgozását, jelentések összeállítását meghatározott szempontok szerint (Heater–Blum, 2018). Az OSINT elnevezés valójában a hírszerző szolgálatoktól ered, de közel sem csak ezek a szolgálatok alkalmazzák, rohamosan terjedt el az élet számos területén. Ma már előszeretettel alkalmazzák szervezetszerű formában az állami szférán túl gazdasági szervezetek, állami és magánvállalatok a sajátos információs igényeik kielégítésére.