Muraközy László

A koreai rejtély

Remetéből világpolgár


A japán gyarmati korszak jelentősége

A japán megszállás rendkívül fájó emlék a modern Korea számára. Sokan szívesen negligálnák, és inkább közvetlenül a megszállás előtti gyökerekhez kapcsolnák az ország második világháború utáni fejlődését. A koreai emberek és történészek érthető érzelmi viszonyulása ellenére a történelemben nem tekinthetünk el az előzményektől. A japán megszállás negyven éve minden kétségeket kizáróan jelentős modernizációs periódus volt, amely alapvetően hozzájárult az ország 20. század második felében elért sikereihez. A japán megszállás és gyarmatosítás fájóan drasztikus volt. Ugyanakkor az évszázados stagnálás után megtörte a jangban-bürokrata földbirtokos elit hatalmát, amely korábban a fejlődés egyik kerékkötője volt, és beindította a gazdasági növekedést. A japán megszállók a Meidzsi-reformok során szerzett tapasztalataikra támaszkodva építették ki Korea adottságaihoz illeszkedő, sajátos gyarmati politikájukat. Kialakítottak egy rendkívül koncentrált és ellenőrzött modern pénzügyi intézményrendszert, fejlesztették az infrastruktúrát, támogatták a kereskedelmet és a mezőgazdaságot, majd a korszak végén az ipart is. A japánoktól függően és velük szükségszerűen együttműködve megindult a koreai belső tőkefelhalmozás. Kialakult egy tőkésréteg, amelyet többségében a korábbi gazdag kereskedő- és földbirtokos réteg változásokra nyitott tagjai alkottak. Ezzel párhuzamosan az ipari munkásság kialakulása is megkezdődött.

A koreai rejtély

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 568 2

A 20. század vége és a 21. század kétségkívül a nagy világgazdasági erőközpontok átrendeződésének az időszaka. Sok évszázad után napjainkban úgy tűnik, hogy az európai eredetű gazdaságok elveszíthetik vezető szerepüket. Ázsia egyre jobban érzékelhető felemelkedése nem Kínával kezdődött, hanem Japánnal, az ottani gazdasági csodával. E folyamat során Japán az első, nem európai gyökerű gazdaságként zárkózott fel a legfejlettebb országokhoz. A koreai rejtély mintegy folytatása az Akadémiai Kiadónál megjelent, A Japán rejtély. Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák című kötetnek, hiszen 20. század második felében Korea, immár a kontinensen, egyfajta gazdasági csodát jelentő pályával szintén felzárkózott a legfejlettebb országok közé. Miközben kétségtelenül a japán út egyik képviselőjének, közvetítőjének tekinthetjük, ugyanakkor annak számos vonását megőrizve mégis saját fejlődési pályát alakított ki, alkalmazkodva az ország sajátosságaihoz, és a kibontakozó globalizáció új körülményeihez. Immár Korea az amely a nemzetközi gazdaság fontos szereplőjévé válva maga is példát és ösztönzést adhat a térség további felemelkedésének. Japán és Korea pályájának ismerete nélkül a 21. században immár meghatározó gazdasági nagyhatalommá váló Kína fejlődése sem érthető meg. Ez a könyv a koreai felzárkózási pálya és napjaink helyzetének megértéséhez, valamint a jövő lehetőségeinek feltárásához visszanyúl a történelmi és kulturális előzményekhez és feltételekhez. Bemutatja a több évtizedes japán megszállás időszakát és annak jelentőségét a későbbi fejlődésben. Részletesen megismerhetjük a gazdasági csoda évtizedeit, a koreai fejlesztő állam intézményeit és annak előnyeit valamint korlátait. A kötet igen részletesen foglalkozik a legutóbbi évtizedek koreai fejleményeivel, ami azért is különösen fontos, mivel Japán az elmúlt negyedszázadban egyfajta zsákutcába jutott, és képtelen kitörni a stagnálás és a defláció körforgásából. A követőknél és így Koreánál is kulcskérdés, hogy korábbi rendkívüli fejlődés feltételrendszere hogyan modernizálható, hogy a japán csapdát elkerüljék. Nem kis erőfeszítésekkel, de ma úgy tűnik, hogy Korea el tudja kerülni Japán sorsát. Korea a hosszú évszázadokon át elzárkózott remetéből a 21. század igazi világpolgárává vált.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-koreai-rejtely//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave