Az uralkodó elmélet az alábbi logika mentén gondolkozik a modern gazdaságokról. Az egyéni és társadalmi gazdagság a jószágok összessége. Ahhoz, hogy a gazdagság változásáról tudjunk beszélni, a javak vektorát egyetlen számmal kell tudni kifejezni, azaz értékelni kell. Gazdagodni nyilván úgy tud egy zárt társadalom, ha az értéktelenebb javakat értékesebb javakká alakítja, azaz termel. A hatékony termelés ebben a vetületben azt jelenti, hogy egy időszak alatt adott felhasználással a lehető legnagyobb gazdagságnövekedést érjük el. Ez nemcsak egyéni szinten jelent hatékonyságot, azaz hogy a társadalom tagjai egyenként hatékony termelési technológiát (efficient production technology) használnak (olyan technológiát, ahol egy időszak alatt maximális jószágkibocsátást érnek el adott jószágfelhasználással vagy fordítva, adott jószágkibocsátást minimális jószágfelhasználással1), és hogy az értékkülönbség a felhasznált és kibocsátott javak között a lehető legnagyobb (profitmaximalizálás). Ez társadalmi szintű hatékonyságot is jelent, azaz hogy az egyének úgy szakosodnak, hogy mindenki azt termeli, amiben viszonylag hatékonyabb, mint a többiek, mert így társadalmi szinten is megtakarítható jószágfelhasználás (komparatív előnyök [comparative advantage] szerinti munkamegosztás [division of labour])2. A munkamegosztásnak előfeltétele, hogy mindenki hozzájuthasson azokhoz a javakhoz, amit ő maga nem vagy nem kellő mennyiségben termel, egyébként nyilván nem szakosodik. Vagyis a munkamegosztás előfeltétele a rendszeres csere (exchange, azért ad, hogy kapjon), pontosabban az intézményesített3 csere, azaz a piacok léte (market, piac a csere intézményesített helye). Tehát az elmélet célja a piaci árak meghatározása, amellyel a javakat értékeljük.