Gilányi Zsolt

Piacgazda(g)ság. Oikonomia vagy khrematistiké?


A priori az elméletalkotásban

A priori annyit jelent, hogy a tudományos eljárás lefolytatását megelőző. Tehát a modellalkotó szemléletmódjának, hitének, világlátásának megfelelően, vagyis szubjektív módon szemléli jelen esetben a társadalmi gazdagsággal kapcsolatos jelenségeket. Lehet, hogy nem vesz észre fontos jelenséget, lehet, hogy olyannak is jelentőséget tulajdonít, aminek nincs jelentősége és lehet, hogy olyat lát bele a jelenségekbe, amit nem is kellene. Ezzel nincs semmi baj, ez így természetes. A „hittel megalkotott elméletből” akkor válik tudományos elmélet, ha betartjuk a tudományos eljárás szabályait. Ennyiben tehát minden tudományos elmélet egyben hit is. A baj ott kezdődik, ha a tudományos eljárást megszegve valaki egy logikai önellentmondással terhelt elmélethez ragaszkodik; vagy egy olyan elmélethez, aminek ellentmondanak a megfigyelések. Ugyanis ebben az esetben annak ellenére nem veti el valaki a szükségképp hittel alkotott tudományos elméletét, hogy arról kiderül, hogy abból csak a hit maradt. Ekkor válik a tudományosnak hitt elmélet dogmává, és művelőik, a magukat tudósnak nevezők ideológiák kiszolgálóivá – persze az uralkodó ideológia kiszolgálása mindig is kifizetődő volt a történelem folyamán.

Piacgazda(g)ság. Oikonomia vagy khrematistiké?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 563 7

Adam Smith óta a piacgazdaság leírását célzó közgazdaság-tudomány (oikonomics=economics) az első sorában félresiklott. Legfőképp a piacgazdaság nem oikonomikus gazdasági rendszer, hanem krematisztikus; ezért nem is a homo oikonomikus racionalitása a fő probléma, hanem a homo khrematistikus hiánya. OIKONOMIA az emberi szükségletek kielégítésére irányuló vagyonszerzést jelenti; a pénz szükségletkielégítésre való felhasználását. KHREMATISTIKÉ „pénzfialtatást”, azaz pénzszerzésre irányuló vagyonszerzést takar; a pénz pénzszerzésre való felhasználását.

A könyv célja a társadalmi gazdagság változását meghatározó alapvető mechanizmusok tudományos igényű feltérképezése abban a piacgazdaságnak nevezett valóságban, amiben jelenleg élünk, és amelyet bérmunkán alapuló krematisztikus gazdaságnak azonosítunk.

"Íme egy szokatlanul provokatív közgazdasági olvasmány, amely nem fél visszanyúlni a közgazdaságtan legmélyebb alapjaihoz." (Török Ádám)

Hivatkozás: https://mersz.hu/gilanyi-piacgazda(g)sag-oikonomia-vagy-khrematistike//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave