A sejtek kémialag nagyszámú felszíni és sejteken belüli molekulából állnak, ezek egy része az adott egyénre örökölten jellemző. A sejtek felszínén, a sejtmembránon az egyik ilyen, genetikailag meghatározott molekulacsalád az ún. „hisztokompatibilitási” (= szövettűrési) antigének csoportja. Az elnevezés a szerv- és szövetátültetés gyakorlatából ered. Régóta tudjuk, hogy e genetikailag jellemző molekulák hasonlóságától vagy különbözőségétől függ, hogy a szervátültetés során az egyik emberből a másikba átvitt szövetet milyen hosszan tűri el a befogadó szervezet immunrendszere. Egy ideje azt is tudjuk, hogy egy egész molekulacsaládról van szó, amelyet a „fő hisztokompatibilitási komplex” (MHC) génjei határoznak meg. Ha messzire visszatekintünk a törzsfejlődésben, azt láthatjuk, hogy az MHC-gének mindig a genom egy bizonyos rögzült helyére tömörülnek (emberben ez a 6. kromoszóma rövid karja, az egész emberi genom mintegy ezredrésze). Ez a tény, vagyis hogy az MHC-gének mindig nagyjából csoportosan együtt találhatók, az MHC-gének által meghatározott fehérjék kiemelt biológiai jelentőségét sejteti a törzsfejlődésben. Emberben HLA-nak (humán leukocita antigén) nevezzük az MHC-géneket és az általuk meghatározott fehérjéket. Az elnevezés oka, hogy korábban azt hitték, csak a fehérvérsejteken vannak MHC-molekulák.