Falus András

Sakk? Patt!

Stratégiai játszmák az immunitásban


Mikrobióta-mikrobiom; a velünk élő külvilág

A mikrobióta a mikrobák összessége, amelyek velünk, bennünk, rajtunk élnek; táplálnak, védenek, valamint időnként kihasználnak minket. Az emlős szervezet, így az ember is komplex ökoszisztémaként működik, az egészséges szervezetben is megfelelően kölcsönös, többirányú szabályozási rend alapján sok faj életközössége működik. Bőrünk, nyálkahártyánk, szemünk, szájunk, gastrointestinális, bronchoalveoláris és urogenitális rendszerünk mikrobákkal van kolonizálva. Ezek a mikrobák ebben a dinamikus életközösségben a kapcsolat minőségét illetően szimbionták, mutualisták, opportunisták, paraziták, patogének is lehetnek. A mikrobióta résztvevői egymással is kompetícióban vannak, és ennek megfelelően a gazdaszervezetre pozitív és negatív hatással is lehetnek.

Sakk? Patt!

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 577 4

A szerző rendkívül színes, érzékletes hasonlatokkal és példákkal teszi közérthetővé az immunrendszer működését. Egyebek mellett segít megérteni a védőoltások fontosságát, a genetikai örökségünk jelentőségét, a rákos sejtek burjánzásának folyamatát, és részletesen kitér napjaink mindenkit foglalkoztató problémájára, a koronavírusra is. A mostanában oly sokszor elhangzó nyájimmunitás, citokinvihar és egyéb, COVID–19-el kapcsolatos fogalmakat szemléletes módon mutatja be. Végezetül pedig bepillantást nyerhetünk a rohamosan fejlődő bioinformatikába, amely a kutatás szempontjából megkerülhetetlen tudományággá vált.

Mindenkinek ajánljuk, aki egy kicsit részletesebben érdeklődik a saját szervezetében zajló folyamatok iránt, és aki a „száraz” tudományos leírás helyett élvezetes stílusban, szellemesen megírt, rövid epizódokon keresztül szeretne közelebb kerülni az immunológiához.

Falus András immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének egykori vezetője. Az immunológia, a genomika és a bioinformatika nemzetközi hírű tudósa, tankönyvek, tudományos publikációk, rangos magyar és külföldi szakfolyóiratcikkek szerzője.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-sakk-patt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave