Kiss Gabriella

(Ön)kritikus állapot

Az előadáselemzés szemiotikai módszerének vizsgálata


A produktivitás vizsgálata Zsótér Sándor rendezéseinek tükrében

Az előző fejezetben a drámaszöveg interszemiotikai fordításának két sajátosságában határoztuk meg a módszer produktivitásának határpontjait. Egyrészt a színházi jelrendszerek mintegy transzparenssé teszik a globális értelemképződés irányát, másrészt a szcenografikus rendezéseket a befogadói mechanizmus hangsúlyozottan rejtvényfejtő jellege jellemzi. A kortárs magyar színház vizsgálatának elmúlt éveiben nem véletlenül terjedt el a puzzle-, illetve lego-hasonlat (vö. Jákfalvi, 1997; Székely, 1998; Kiss, 1998b), amelyet – a mozaik, a playmobil és a pasztell színű kártyákkal teli doboz képeivel együtt – Umberto Eco javasol megfontolásra az általa „nehéznek” nevezett művek nyitottságának érzékeltetésére (vö. Eco, 1994a: 68f). E metaforák segítségével érzékeltetni lehet a kortárs művek töredékességének, montázs-, illetve kollázselvének befogadói dimenzióját. Terminuskénti használatuk (kidolgozásuk) pedig pontosan azokra a sajátosságaira (a színház medialitására, az előadás strukturáltságára, a formák játékára) reflektál, amelyek vizsgálatunk középpontjában állnak.

(Ön)kritikus állapot

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 614 6

Az eredetileg 2001-ben megjelent kötet annak az „állapotnak” az elemzésére vállalkozik, amelyben a modern színháztudomány egyik legmeghatározóbb diszciplínája, a színházszemiotika kényszerül „önkritikára”. Középpontjában az ezredforduló egyik legsokoldalúbb teatrológusának, Erika Fischer-Lichtének a munkássága áll. Az elmélet (re)konstrukciója során műveit a színháztudomány és a szociálantropológia szélesebb kontextusába helyezi a szerző, s így arra a kérdésre is választ keres, hogy igaz-e a (színház)szemiotika oly sokat hangoztatott válságának ténye. A német kutató elemzési módszerének határait a kortárs európai színház posztdramatikus tendenciáinak ismeretében jelöli ki, és a kilencvenes évek nagy vihart kavaró rendezéseinek (Alföldi Róbert, Novák Eszter, Szász János, Telihay Péter, Zsótér Sándor) elemzésén igazolja. A Szegedi Tudományegyetemen megvédett doktori disszertáció átdolgozott változata tehát nemcsak egy előadáselemzési módszer vizsgálatát ígéri, hanem az ezredforduló magyar rendezői színházának európai horizontból történő megértését is segíti.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-onkritikus-allapot//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave