Kiss Gabriella

(Ön)kritikus állapot

Az előadáselemzés szemiotikai módszerének vizsgálata


A fischer-lichtei szemiotikai hermeneutika vizsgálata1

A fischer-lichtei életmű első ópusza az a szemiotikai hermeneutika, amelynek ismerete több szempontból is nélkülözhetetlen az SDT megértéséhez. A hetvenes években írt előtanulmányok (Fischer-Lichte, 1974; Fischer-Lichte, 1977) összefoglalásaként is olvasható kötet monumentális kísérlet annak gyakorlati igazolására, hogy „a strukturalizmust és a hermeneutikát összekötő kapcsolat nem a mechanikus elválasztás és kizárás, hanem a kiegészítés lehet” (Genette, 1976: 161). Mint látni fogjuk, a szemiotika legalapvetőbb kategóriái definiálódnak újra a gadameri hermeneutika talaján. Ez teremti meg annak a dialógusnak a lehetőségét, amely garantálja, hogy a fischer-lichtei szemiotika képes legyen a jelentésképződés felől definiálni a színház jelenségét, s így megalkotni az előadáselemzés egyféle elméletét és módszerét. Ugyanakkor a BED a későbbi színházi tárgyú munkák teoretikus alapja is: tézisei (illetve folyamatos módosítással felérő reflexiói) ugyanis olyan hálót képeznek, amely nemcsak lehetővé teszi, hanem biztosítja is a színházelméleti megállapítások mindenkori változását, követhetővé teszi az életmű folytonosságát.

(Ön)kritikus állapot

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 614 6

Az eredetileg 2001-ben megjelent kötet annak az „állapotnak” az elemzésére vállalkozik, amelyben a modern színháztudomány egyik legmeghatározóbb diszciplínája, a színházszemiotika kényszerül „önkritikára”. Középpontjában az ezredforduló egyik legsokoldalúbb teatrológusának, Erika Fischer-Lichtének a munkássága áll. Az elmélet (re)konstrukciója során műveit a színháztudomány és a szociálantropológia szélesebb kontextusába helyezi a szerző, s így arra a kérdésre is választ keres, hogy igaz-e a (színház)szemiotika oly sokat hangoztatott válságának ténye. A német kutató elemzési módszerének határait a kortárs európai színház posztdramatikus tendenciáinak ismeretében jelöli ki, és a kilencvenes évek nagy vihart kavaró rendezéseinek (Alföldi Róbert, Novák Eszter, Szász János, Telihay Péter, Zsótér Sándor) elemzésén igazolja. A Szegedi Tudományegyetemen megvédett doktori disszertáció átdolgozott változata tehát nemcsak egy előadáselemzési módszer vizsgálatát ígéri, hanem az ezredforduló magyar rendezői színházának európai horizontból történő megértését is segíti.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-onkritikus-allapot//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave