Kiss Gabriella

A kockázat színháza

Fejezetek a kortárs magyar rendezői színház történetéből


A színház (tükör)képe

A tanulmány elején abból a munkahipotézisből indultunk ki, hogy a Schilling-rendezések a mégoly egyértelmű különbségek ellenére is közös nevezőre hozhatók abban a projektszemléletben, amely hangsúlyozottan színházi logikán alapul. Mint láttuk, végső soron mind a politikus színház, mind az irodalmi színház projekt azt a problémakört járja körül, amelyet színházi alaphelyzetnek nevezünk, és amelynek középpontjában egy szerepszerű kategória nyilvános, vagyis mások előtt történő megtestesítése áll. Éppen ezért nem véletlen, hogy a kritika számára mindmáig egyetlen rendezés (helyesebben ennek a rendezésnek a Schilling-korpuszban elfoglalt helye) jelentett problémát, ez pedig a 2005-ös Bécsi Ünnepi Heteken is egyöntetű sikert arató Siráj. A 2005/2006-os évad sztárrendezése ugyanis végre felszínre hozta az ún. lélektani realizmus kortárs formációinak európai horizontból nagyon is jelentős kérdését.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 613 9

Ez a könyv a kétezres évek elején meghatározó hazai előadásokkal foglalkozik. Olyan befogadói magatartás körvonalazására vállalkozik, amely tényleges élményként tudja megszólaltatni a közvélemény szerint botrányosnak, undorítónak, illetve unalmasnak tartott, ám a mindmáig meghatározó realista hagyománnyal érdemben és következetesen vitatkozó rendezéseket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-a-kockazat-szinhaza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave