Kiss Gabriella

Bevezetés a színházi előadások világába


A hellenisztikus korban és a Római Birodalomban bekövetkező változások

Az athéni demokrácia hanyatlásának tüneteit leginkább Euripidész tragédiáin és az ókomédián lehet megfigyelni. Nietzsche egyenesen Dionüszosz-ellenesnek nevezi a tragikus triász harmadik tagját, amiért a kórus „elcsökevényesítésével” az emberi lélek egyéni rezdüléseinek ábrázolását részesítette előnyben, s így „a köznapi ember nyomakodott föl a nézőtérről a színpadra. Abból a tükörből, mely korábban csakis a nagyszabású, merész vonalakat láttatta, egyszeriben kínosan hű, a természet elhibázott, félresikeredett vonásait is lelkiismeretesen visszaadó tükör lett.” (Friedrich Nietzsche: A tragédia születése. Bp., 1982. 92.) A legnagyobb görög komédiaíró, Arisztophanész műveiben a népet kihasználó pénzemberek (Lovagok), a béke ellenségei (Béke, Lüzisztraté) éppúgy szerepelnek, mint maga Euripidész (Békák) vagy Szókratész (Felhők). A nagy filozófus állítólag sohasem maradt el az Arisztophanész-bemutatókról, amikor is a nevét hallva felállt a helyéről, és körbefordult, hogy mindenki láthassa, kiről van szó.

Bevezetés a színházi előadások világába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 612 2

A színházi esemény a „jelenvalóság jegyében pereg le. Minden színjátszás fölött az örök most lebeg, változtathatatlan rendeltetése és hivatása, hogy drámaírót, színészt és közönséget a jelen pillanat tüzével egy közös élményben forrasszon össze.” (Hevesi Sándor).

Míg egy könyvet, egy videofilmet bárhová magunkkal vihetünk, hogy megnézzük, elolvassuk; hogyan „fogunk a kezünkbe” egy előadást, melynek lényege éppen megismételhetetlenségében rejlik?

A könyv írója hiszi, hogy a színházelmélet alapvető kérdéseinek megválaszolása a problémamegoldás szellemi kalandját jelenti; hogy az elmúlt korok előadásai, színházi reformjai, botrányai, a színész művészete ma is izgalmas és a 90-es évek előadásainak megértéséhez segítséget nyújtó élménnyé válhatnak; s hogy az előadáselemzési ötletek ismeretében még nagyobb élvezetet nyújt majd egy-egy színházi esemény.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-bevezetes-a-szinhazi-eloadasok-vilagaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave