Kiss Gabriella

Bevezetés a színházi előadások világába


A középkori vallásos színjátszás

A középkori színházi előadások – az antikvitáshoz hasonlóan – Európa-szerte az egyházi ünnepek részét képezték, és nem egy bizonyos csoport vagy réteg, hanem az egész közösség rendezte meg. Míg azonban az antik istenek ünnepének természetes részét alkotta a verseny, az egyéni próbatétel és diadal, a középkori színház eredete a feltámadás ünnepét hirdető, latin nyelvű liturgiához köthető. A középkorban nemcsak a filozófia, hanem a tudomány és a művészet is „a teológia szolgálóleánya”, a vallásos nevelés eszköze volt, és semmi nem szolgálhatott erre kitűnőbb alkalomként, mint az egyházi kalendáriumban jelzett számtalan ünnep. Az írástudatlan tömegek számára láthatóvá és elevenné kellett tenni az elvont gondolatokat – a szertartás a IX. század végétől kórussal, zenével vált teátrálissá. A középkori egyházi színjátszás születése a Krisztus koporsójához érkező, négy papnövendék által eljátszott asszonyok párbeszédének, az úgynevezett húsvéti trópus, a Quem queritis / Kit kerestek? vers megjelenítéséhez köthető, ami a hivatalosan előírt szertartási szövegekhez lett hozzátéve.

Bevezetés a színházi előadások világába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 612 2

A színházi esemény a „jelenvalóság jegyében pereg le. Minden színjátszás fölött az örök most lebeg, változtathatatlan rendeltetése és hivatása, hogy drámaírót, színészt és közönséget a jelen pillanat tüzével egy közös élményben forrasszon össze.” (Hevesi Sándor).

Míg egy könyvet, egy videofilmet bárhová magunkkal vihetünk, hogy megnézzük, elolvassuk; hogyan „fogunk a kezünkbe” egy előadást, melynek lényege éppen megismételhetetlenségében rejlik?

A könyv írója hiszi, hogy a színházelmélet alapvető kérdéseinek megválaszolása a problémamegoldás szellemi kalandját jelenti; hogy az elmúlt korok előadásai, színházi reformjai, botrányai, a színész művészete ma is izgalmas és a 90-es évek előadásainak megértéséhez segítséget nyújtó élménnyé válhatnak; s hogy az előadáselemzési ötletek ismeretében még nagyobb élvezetet nyújt majd egy-egy színházi esemény.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-bevezetes-a-szinhazi-eloadasok-vilagaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave