Chikán Attila

Vállalatgazdaságtan


7. Vállalati pénzügyek

 
Miért fektetnek be a Szilícium-völgy legnagyobb társaságai dollármilliárdokat Indiában?
 
2020 eleje óta a legnagyobb amerikai technevek körülbelül 17 milliárd dollárt fektetettek be Indiában. Az Amazon januárban 1 milliárd dollárt, a Facebook közel 6 milliárd dollárt fektetett be április végén, a Google pedig júliusban 10 milliárd dolláros befektetést hajtott végre indiai techcégek kapcsán. Az indiai techiparba való beruházások értéke 2020-ban meghaladta a 20 milliárd dollárt, és ennek nagy része az Egyesült Államokból származik.
A beruházások nagysága és forrásai nagyon valószínűtlennek tűnhetnek, de nem elképzelhetetlenek. Annak ellenére, hogy néhány hónappal a beruházások előtt az összes technológiai vállalat hadi lábon állt az indiai szabályozókkal és a bürokráciával.
Azóta sok minden megváltozott. A koronavírus különösen súlyosan sújtja Indiát, miként a globális gazdaságot is. Indiának mindig is nagy vonzereje volt az amerikai technológiai cégek szemében, de Amerika Kínával folytatott technológiai együttműködésének csökkenő lehetőségei, illetve Kína Hong Kong-i terjeszkedése szinte kikényszerítették az indiai piac felé való nyitást.
A beruházások rávilágítanak arra tényre, hogy az indiai digitális gazdaság, amelynek több mint 700 millió internetes használója van (potenciálisan pedig még félmilliárd), egyszerűen túl nagy piac a Big Tech számára ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják.
„A befektetők bíznak abban, hogy hosszú távon India jó piac lesz, szabályozásai méltányosak és átláthatóak lesznek” – mondta Jay Gullish, az USA–India Üzleti Tanács érdekképviseleti csoportjának szakpolitikai vezetője. „Ezek a beruházások csak mélyebbre ássák a már létező gyökereket.”

Vállalatgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 589 7

A könyv a vállalatok működésének elvi alapjait és ezek gyakorlati következményeit tárgyalja. Azokra a szemléleti és stratégiai alapokra támaszkodik, amelyekre a legjobb vállalati gyakorlat épül a fejlett országokban. A vállalatot nem pusztán gazdasági egységként, hanem a mai társadalmak egy alapvető fontosságú intézményeként fogja fel. Ennek megfelelően az üzleti tevékenységet korunk meghatározó folyamataiba és jelenségeibe ágyazza, így a könyv mondanivalójában végig jelen vannak a fenntarthatóság, a globalizáció, a digitalizáció, a tudás és a társadalmi felelősség szempontjai.

A megközelítés alapjául választott felsővezetői nézőpontból mutatja be a környezethez illeszkedő, sőt azt befolyásoló vállalati stratégia jellemzőit és az ennek megvalósítására szolgáló folyamatokat. A kifejtés alaptétele, hogy a vállalat társadalmi funkciója közvetlenül egy kettős értékteremtést célzó folyamatban valósul meg: egyszerre, egyazon folyamatban kell értéket teremtenie a fogyasztó és a tulajdonos számára, a fenntarthatóság és az etika szempontjainak szem előtt tartásával. A könyv törzse ennek a folyamatnak az összetevőit: a marketinget, az innovációt, az emberi erőforrás és a tudás menedzsmentjét, a termelés-szolgáltatás-logisztika folyamatait és a pénzügyi funkciókat tárgyalja.

A könyv ezen hatodik, lényegesen átdolgozott kiadása (nyolcadik változata) tükrözi a globális gazdaságban és az üzleti világban az elmúlt években bekövetkezett változásokat, amelyek a korábbi időszakokhoz képest talán még intenzívebbek voltak. Az előző kiadásokhoz képest növeltük, és a fő szöveggel még szervesebb kapcsolatba hoztuk a hazai és nemzetközi gyakorlatból származó szemelvényeket.

A könyv eddigi változatait mintegy negyvenezren tanulmányozták, egyetemi hallgatók, vállalatvezetők, kutatók egyaránt hasznosnak találták. Az új kiadást azoknak is fegyelmébe ajánljuk, akik az előzőek valamelyikét olvasták, de lépést akarnak tartani az üzleti világ gyors változásaival.

Hivatkozás: https://mersz.hu/chikan-vallalatgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave