Chikán Attila

Vállalatgazdaságtan


I. A vállalat fogalma, céljai, formái

 
Egy álomból világmárka lesz
Amikor Sándor Szandra 2006-ban befejezte londoni divatipari tanulmányait, és hazatért Budapestre, azonnal hozzákezdett régi terve megvalósításához. Három alkalmazottal megalapította a Nanushka céget, igazi 21. századi filozófiára építve a divattervezést. Mint egy interjúban mondotta: „Én a modern ember számára tervezek, hívjuk ennek vezértípusát »Kereső«-nek, aki tiszteli a többieket, különböző kultúrájukat, fel akarja fedezni a világot és folyton új kihívásokat keres.” Bár mindig is a nemzetközi fogyasztó vonzotta, hét évig csak belföldön értékesített. A rendkívül erős nemzetközi versenyben sok buktatón kellett átvergődnie, mígnem 2016-ban teljes üzleti modellváltás következett be. Az alapító élettársa, Baldaszti Péter társtulajdonosként történő csatlakozásával családi céggé átalakult Nanushka integrálta a szárnyaló divattervezői filozófiát a dinamikus üzleti gondolkodással, kimondva, hogy a tervezői intuíciónak találkoznia kell a fogyasztói visszajelzésekkel, és figyelembe kell vennie a forgalmazási adatokat. Egyidejűleg a GB Partners kockázatitőke-cég is beszállt, és jelentős támogatást kaptak az EXIM Banktól.
 
Az EXIM befektetése előtt egy hajszál választotta el őket attól, hogy lehúzzák a rolót, aztán a Nanushka újrakezdett mindent a nulláról, és bejött nekik. Rendkívül gyors átalakulásra volt szükség az életben maradáshoz, az új partnerhez már egy teljesen új stratégiával mentek. „Olyan volt az az időszak, mintha kereket cseréltünk volna egy autón, amely közben 130-cal száguld az autópályán” – mondja Sándor Szandra. Egyedül a kreatív terület maradt meg motorként, minden más „alkatrészt” cseréltek.
Új üzleti modellre volt szükség, amelynek része volt a nagykereskedelmi partnerhálózat átalakítása: a korábbi disztribútortól mindent átvett az általuk felállított globális salescsapat. Ez jelentős terhet rótt a Nanushkára az adminisztráció terén, viszont nagyon hasznos adataik lettek a vásárlóikról. Teljes arculatváltás után idén márciusban megújult a márka webshopja is – és ez a forgalmon azonnal érződött: éves szinten tízszeresére nőtt az itt értékesített készlet.
„Láttuk, hogy ígéretesnek tartja a Nanushkát a piac, de az nem látszott korábban, hogy hogyan lesz a vállalkozás sikeres. A jó termék nagyon kis szelete a sikernek. Mindennek a helyén kell lennie. Félelmetesen kompetitív a piac, világszerte bukkannak fel versenytársak nap mint nap, durva erőfölénnyel” – mondja a cégvezető, aki szerint a váltás jó pillanatban következett be.
Itthon az oktatás csak a divattervezők képzésére fókuszál, viszont a gyártás, a cégvezetés, a sales és marketing is elengedhetetlen annak, aki márkát építeni, növekedni szeretne, és a nemzetközi piacot szólítaná meg. Az új vezetők kinevelésén túl a gyártási háttér biztosítása is jelentős feladatot jelent a cég számára. Mint Sándor Szandra, a cég alapítója mondja: kiöregedőben vannak a szakemberek, eltűnőben van a könnyűipar, és nincs utánpótlás, hiszen mindenki divattervező akar lenni, de például szabászból, modellezőből hiány van.
A magyarországi varrodák legnagyobb százalékban bérmunkát végeznek, nemzetközi márkák megrendeléseit készítik el. A hazai márkák kisebb szériáit nehezen vállalják el, mivel közben a környező országok kedvezőbb áron dolgozó varrodáival is fel kell venniük a versenyt. Ezzel szemben a Nanushka-termékek 75-80 százaléka itthon készül. A Nanushka magyar márka.
2017 november elejétől egy hónapig a párizsi Galeries Lafayette-ben voltak jelen, és szereplésük felülmúlta az áruház elvárásait, egy hét alatt elfogyott a teljes árukészlet. Most tárgyalnak a folytatásról, de Szandra nagy vágya az, hogy a világ legelső és máig egyik legnevesebb nagyáruházába, a szintén párizsi Le Bon Marchéba is bekerüljenek.
A márka új üzleti tervének része az online értékesítés erősítése is, amivel kapcsolatban számos fejlesztést terveznek. Például a ruhadaraboknál a mérettel kapcsolatos kérdésekre igyekeznek megoldást találni, májusban pedig tovább bővül a Nanushka termékpalettája kiegészítőkkel, amire már most is van kereslet.
 
2019-ben jó évet zárt a Nanushka International, és egyre kevesebb bevétele származik a hazai eladásokból: exportértékesítésének nettó árbevétele a tavalyi üzleti évhez képest majdnem háromszorosára emelkedett. Míg a 2018-as üzleti évben a cég bevételének több mint tízszerese származott a külföldi eladásokból, ez az arány tavaly majdnem húszszorosára nőtt. Tényleg világmárka lett az álomból.

Vállalatgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 589 7

A könyv a vállalatok működésének elvi alapjait és ezek gyakorlati következményeit tárgyalja. Azokra a szemléleti és stratégiai alapokra támaszkodik, amelyekre a legjobb vállalati gyakorlat épül a fejlett országokban. A vállalatot nem pusztán gazdasági egységként, hanem a mai társadalmak egy alapvető fontosságú intézményeként fogja fel. Ennek megfelelően az üzleti tevékenységet korunk meghatározó folyamataiba és jelenségeibe ágyazza, így a könyv mondanivalójában végig jelen vannak a fenntarthatóság, a globalizáció, a digitalizáció, a tudás és a társadalmi felelősség szempontjai.

A megközelítés alapjául választott felsővezetői nézőpontból mutatja be a környezethez illeszkedő, sőt azt befolyásoló vállalati stratégia jellemzőit és az ennek megvalósítására szolgáló folyamatokat. A kifejtés alaptétele, hogy a vállalat társadalmi funkciója közvetlenül egy kettős értékteremtést célzó folyamatban valósul meg: egyszerre, egyazon folyamatban kell értéket teremtenie a fogyasztó és a tulajdonos számára, a fenntarthatóság és az etika szempontjainak szem előtt tartásával. A könyv törzse ennek a folyamatnak az összetevőit: a marketinget, az innovációt, az emberi erőforrás és a tudás menedzsmentjét, a termelés-szolgáltatás-logisztika folyamatait és a pénzügyi funkciókat tárgyalja.

A könyv ezen hatodik, lényegesen átdolgozott kiadása (nyolcadik változata) tükrözi a globális gazdaságban és az üzleti világban az elmúlt években bekövetkezett változásokat, amelyek a korábbi időszakokhoz képest talán még intenzívebbek voltak. Az előző kiadásokhoz képest növeltük, és a fő szöveggel még szervesebb kapcsolatba hoztuk a hazai és nemzetközi gyakorlatból származó szemelvényeket.

A könyv eddigi változatait mintegy negyvenezren tanulmányozták, egyetemi hallgatók, vállalatvezetők, kutatók egyaránt hasznosnak találták. Az új kiadást azoknak is fegyelmébe ajánljuk, akik az előzőek valamelyikét olvasták, de lépést akarnak tartani az üzleti világ gyors változásaival.

Hivatkozás: https://mersz.hu/chikan-vallalatgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave