Pulay Gyula

Integritásmenedzsment

A bizalom megteremtése és megőrzése


A szervezet integritási kockázatainak és kontrolljainak külső értékelése és ellenőrzése

Egy évig tartó egyeztetések után 1909 októberében tizenhat európai ország elfogadta a gépjárművek nemzetközi forgalmát egységes elvek alapján szabályozó európai közlekedési egyezményt. Az autómobilitás úttörői ugyanis már idegen országokba is átmerészkedtek gépjárműveikkel, így indokolttá vált egységes elvek meghatározása az akkor még gyerekcipőben járó nemzeti szabályozások számára. A tizenöt cikket tartalmazó egyezmény négy „akadályjelzés” (mai szóhasználattal közúti jelzés) egységes formájú alkalmazására tett javaslatot. Ezek – a párizsi egyezmény nyomán megszülető belügyminiszteri rendelet megnevezései szerint – a következők voltak: bukkanó, kanyarulat, vágánykeresztezés, útkeresztezés (lásd a 12.1. ábrát). Az előkészítő munka során a szakértők áttekintették, milyen forgalmi helyzetek okozzák a legtöbb balesetet, és tizenhat ország tapasztalatai alapján úgy döntöttek, hogy célszerű a gépjárművek vezetőit Európa-szerte egységes jelzéssel előre figyelmeztetni a várható útkanyarulat, bukkanó, vágány- és útkereszteződés veszélyére. Nem a tiltásra utaló piros színt alkalmazták. A kék alapra rajzolt fehér ábrák azt szimbolizálták, hogy csak jelzést adnak az arra haladóknak.

Integritásmenedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 632 0

Az integritással rendelkező ember azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Ezáltal méltó a bizalmunkra. A szervezetek is integritásuk révén teremthetnek bizalmat maguk iránt. A bizalom megőrzéséhez az szükséges, hogy minden dolgozó kövesse a szervezet kinyilvánított értékeit, akkor is, ha ez pillanatnyi érdekeivel ellentétes. Miként érheti el ezt a szervezet vezetője? Erre a kérdésre ad választ ez a könyv, végigvezetve az olvasót a szervezeti integritás megteremtésének és megszilárdításának útján.

A jogszabályi környezet tömör ismertetése mellett bemutatásra kerülnek az integritásmenedzsmentnek azok az eszközei, módszerei és modelljei, amelyek révén a dolgozók azonosulnak a szervezet kinyilvánított értékeivel, és amelyekkel kialakítható az értékkövetés szervezeti kultúrája, az értékeket teremtő és megőrző belső rend. A könyv az integritásmenedzsmentet nem elkülönülő vezetési funkcióként tárgyalja, hanem belehelyezi a szervezet irányítási rendszerébe. A vezetők munkáját gyakorlati példákkal, a nemzetközi és hazai jó gyakorlatok megosztásával is segíti, és külön fejezeteket szentel a szervezeti integritás belső és külső értékelése és ellenőrzése kérdéskörének.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pulay-integritasmenedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave