Törőcsik Mária, Szűcs Krisztián

Fogyasztói magatartás

Mintázatok, trendek, alkalmazkodás


Élményterek/szcénák

A szcénák gondolatköre azért került előtérbe mind a marketingelméletben, mind a marketinggyakorlatban, mert egyre kisebb egységekre esnek szét az igazán megragadható, megszólítható közösségek, így a marketing számára az ehhez való alkalmazkodás lehetősége marad, vagyis együtt kell élni azzal, hogy egyre töredezettebbek a fogyasztói csoportok a piacokon. Ha ennek a gyökereit keressük, akkor feltétlenül gondolnunk kell a növekvő átlagjövedelemre, ami lehetővé tette az egyéni igények követését, kielégítését. Biztos, hogy benne van a képzettség növekedő szintje és az individualizmus megatrenddé formálódása. Ki kell emelni a növekvő szabadidő hatását is, ami a szcénákban való részvételt segíti. A digitalizáció lehetővé teszi eszközeivel a virtuális szcénákba való tömeges bekapcsolódást. A lehetőségek körének bővülésével párhuzamosan növekvő nyomás is nehezedik az egyénre a társadalmi érvényesülés tekintetében, hiszen olyan kompetenciaelvárás-köteg, konkurencianyomás érzékelhető, aminek hatására az énkifejezés, az önreprezentáció egyszerűen azért is felértékelődik, hogy a túlkövetelt ember talpon tudjon maradni. Különösen nagy ez a nyomás a fiatalokon, akik egyszerre élvezhetik a megnövekedett szabadságukat és a rájuk áldozott anyagi ráfordítást, ami választási terüket növeli, de ezzel együtt lehetnek elveszettek a megnövekedett identitáslehetőségek, kihívások labirintusában (Piaget, 2005). A fiatalság kontúrjai szakadozottak, sőt mintha eltűnni látszódnának, a gyerekek egyre korábban jelennek meg fiatalként, és nem igazán sietnek komoly karriert vállalni a már munkaképes fiatal felnőttek, „fiatalok” akarnak maradni. Esetükben tapasztalható leginkább pregnánsan a szcénákhoz való tartozás (Guld, 2018).

Fogyasztói magatartás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 635 1

„Minden marketinges célja, hogy megértse célcsoportjának motivációit, és a leghatékonyabb eszközökkel szólítsa meg fogyasztóit. A gyorsan változó gazdasági és társadalmi környezetben ez egyre nagyobb kihívást jelent a szakembereknek. A könyv teljeskörűen szemlélteti a folyamatosan változó fogyasztói döntések hátterét, az elméleti megközelítés pedig jól kiegészül – sok esetben a 2020-as járványügyi világválságból vett – gyakorlati példákkal és kutatási eredményekkel. Ennek megfelelően elméleti szakemberek mellett a marketing területen dolgozóknak is rendkívül hasznos olvasmány.” – Békefi László, ügyvezető igazgató, Coca-Cola HBC Magyarország

„A mindig változó fogyasztói viselkedésről szól Törőcsik Mária és Szűcs Krisztián könyve aktuálisan, sokszínűen, közérthetően és egyúttal tudományos igényességgel. A könyv egyrészt épít a fogyasztói magatartás területén elért hazai és nemzetközi kutatási eredményekre, másrészt az elméleti részekhez válogatott konkrét példák biztosítják azt, hogy az olvasó megértse és jól értse mindazt, ami a fogyasztók világából megismerhető. Különösen szemléletesek a könyv ábrái és táblázatai, amelyek sokszor szellemesen és nem utolsósorban jól megjegyezhetően mutatják a lényeget. Továbbgondolkodásra ösztönző, inspiráló olvasmány a fogyasztókkal foglalkozó diákoknak, oktatóknak és szakembereknek!” – Dr. Neulinger Ágnes, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/torocsik-szucs-fogyasztoi-magatartas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave