Horkai Anita, Nagy Éva, Pálvölgyi Miklós, Vingender István

Egészség és társadalom


A gyógyítás színterei

Minden történelmi korszakban sajátos módon definiálódnak a gyógyítás színterei: kijelölődnek a gyógyítással hivatásszerűen foglalkozók, az általuk használt módszerek és az ezek bázisát alkotó tudás. Ugyanakkor minden korban jelen van a gyógyításnak valamilyen népi formája, ami egyrészt az öngyógyításban, másrészt a népi vagy természetgyógyászatban jelenik meg. Mivel a betegség nagyon hosszú időn keresztül, s nem egy elemében napjainkban is, nem pusztán testi (biológiai), hanem valamilyen transzcendens, természetfeletti jelleggel is bír, a gyógyítás ezen erőkkel való szembeszállást is jelent, és így a gyógyítók különleges státuszt foglalnak el a közösségben, illetve a társadalomban, gyakran valamilyen szakrális elemhez, valláshoz kötődően. Bár a professzionális gyógyítás a nyugati társadalmakban ma már egyértelműen természettudományos alapokon áll, az orvosok, illetve az alternatív gyógyítók szerepelemeiben most is megfigyelhetők ennek a nyomai.

Egészség és társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 644 3

A jegyzet témái közt helyet kapnak az orvosi szociológia klasszikus területei (a betegségek történelmi-társadalmi hátterének leírása, az egészségügyi intézményrendszer szerepelméleti és szervezetszociológiai jellemzése), így megőriz egyfajta klasszikus, elsősorban makroszociológiai szemléletet. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a mikroszociológiai és tudásszociológiai megközelítés, valamint a szociálpszichológia is, és ezzel együtt az ezekhez kapcsolódó kérdéskörök: az, ahogy a betegségről az orvosok és a betegek gondolkodnak; az egészséggel és betegséggel kapcsolatos nézetek és tudások szerveződése; a gyógyítók és gyógyítottak közötti kommunikáció kulturális és nyelvi sajátosságai; a hétköznapokba ágyazott, testfelfogásban, higiénében, táplálkozásban megjelenő egészségmagatartás. Röviden: ez a munka a korábbi jegyzeteknél multidiszciplinárisabb (szociológiai, történelmi, antropológiai, szociálpszichológiai, kommunikációelméleti), és ebből következően tematikailag is átfogóbb. Lényegét tekintve azonban e tudományelméleti és tematikai változás célja és oka az a meggyőződés, hogy az egészségügyben dolgozók, s különösen az orvos munkáját támogató, gyakran a beteggel közvetlenebb kapcsolatban lévő ápolók, dietetikusok, védőnők és gyógytornászok egyik legfontosabb feladata, hogy megértsék a beteg gondolkodását, segítsék eligazodását a betegségéről való ismeretek és a gyógymódok olykor elég viharos tengerén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/egeszseg-es-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave