Horkai Anita, Nagy Éva, Pálvölgyi Miklós, Vingender István

Egészség és társadalom


A szervezetek helye a társadalmi rendszerben

A szervezetekkel a szociológia egy viszonylag önálló ága, a szervezetszociológia foglalkozik. Utóbbi csak a társadalomról szóló más szociológiai elméletekkel együtt értelmezhető, hiszen alkalmaz olyan ismereteket, módszereket, amelyek más szakszociológiai tudományágakban születtek meg. Aligha értelmezhetők teljes körűen a szervezetszociológiai megállapítások a társadalomszerkezetről vallott vagy a mobilitással kapcsolatos, az életmód-szociológiai ismeretek nélkül.

Egészség és társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 644 3

A jegyzet témái közt helyet kapnak az orvosi szociológia klasszikus területei (a betegségek történelmi-társadalmi hátterének leírása, az egészségügyi intézményrendszer szerepelméleti és szervezetszociológiai jellemzése), így megőriz egyfajta klasszikus, elsősorban makroszociológiai szemléletet. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a mikroszociológiai és tudásszociológiai megközelítés, valamint a szociálpszichológia is, és ezzel együtt az ezekhez kapcsolódó kérdéskörök: az, ahogy a betegségről az orvosok és a betegek gondolkodnak; az egészséggel és betegséggel kapcsolatos nézetek és tudások szerveződése; a gyógyítók és gyógyítottak közötti kommunikáció kulturális és nyelvi sajátosságai; a hétköznapokba ágyazott, testfelfogásban, higiénében, táplálkozásban megjelenő egészségmagatartás. Röviden: ez a munka a korábbi jegyzeteknél multidiszciplinárisabb (szociológiai, történelmi, antropológiai, szociálpszichológiai, kommunikációelméleti), és ebből következően tematikailag is átfogóbb. Lényegét tekintve azonban e tudományelméleti és tematikai változás célja és oka az a meggyőződés, hogy az egészségügyben dolgozók, s különösen az orvos munkáját támogató, gyakran a beteggel közvetlenebb kapcsolatban lévő ápolók, dietetikusok, védőnők és gyógytornászok egyik legfontosabb feladata, hogy megértsék a beteg gondolkodását, segítsék eligazodását a betegségéről való ismeretek és a gyógymódok olykor elég viharos tengerén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/egeszseg-es-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave