Horkai Anita, Nagy Éva, Pálvölgyi Miklós, Vingender István

Egészség és társadalom


Mi is az a gender?

A 20. század folyamán végbemenő társadalmi, kulturális gazdasági változások egészen új jelentéssel ruházták fel a nőiesség és a férfiasság fogalmát is. Hogyan is maradtak volna érintetlenek a két nemhez kötődő társadalmi szerepek, ha az élet valamennyi területén – így a munkában, az oktatásban, a szórakozásban, a fogyasztásban, az egészségben – megváltoztak a korábban elfogadott formák és viszonyok? Természetesen megváltoztak a nők és a férfiak egymással és a nőiséggel, férfiassággal szemben megfogalmazott elvárásai is, ami érthetően új alapokra helyezte a párkapcsolatok és a családi együttélés mintáit is. Nem meglepő, hogy a női és a férfi szerepeket tanulmányozó tudományterületek is reagálni kívántak ezekre a változásokra. A női egyenjogúság kivívásáért folyó meg-megújuló mozgalmak felhívták a figyelmet arra, hogy a nemek közötti biológiai különbségtevés nem szolgáltathat alapot a társadalmi különbségtételre, vagyis a két nem közötti társadalmi egyenlőtlenségek fenntartására. Ezért a két nemről szóló társadalomtudományos gondolkodás is igyekezett elválasztani a nem biológiai és társadalmi jelentését.

Egészség és társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 644 3

A jegyzet témái közt helyet kapnak az orvosi szociológia klasszikus területei (a betegségek történelmi-társadalmi hátterének leírása, az egészségügyi intézményrendszer szerepelméleti és szervezetszociológiai jellemzése), így megőriz egyfajta klasszikus, elsősorban makroszociológiai szemléletet. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a mikroszociológiai és tudásszociológiai megközelítés, valamint a szociálpszichológia is, és ezzel együtt az ezekhez kapcsolódó kérdéskörök: az, ahogy a betegségről az orvosok és a betegek gondolkodnak; az egészséggel és betegséggel kapcsolatos nézetek és tudások szerveződése; a gyógyítók és gyógyítottak közötti kommunikáció kulturális és nyelvi sajátosságai; a hétköznapokba ágyazott, testfelfogásban, higiénében, táplálkozásban megjelenő egészségmagatartás. Röviden: ez a munka a korábbi jegyzeteknél multidiszciplinárisabb (szociológiai, történelmi, antropológiai, szociálpszichológiai, kommunikációelméleti), és ebből következően tematikailag is átfogóbb. Lényegét tekintve azonban e tudományelméleti és tematikai változás célja és oka az a meggyőződés, hogy az egészségügyben dolgozók, s különösen az orvos munkáját támogató, gyakran a beteggel közvetlenebb kapcsolatban lévő ápolók, dietetikusok, védőnők és gyógytornászok egyik legfontosabb feladata, hogy megértsék a beteg gondolkodását, segítsék eligazodását a betegségéről való ismeretek és a gyógymódok olykor elég viharos tengerén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/egeszseg-es-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave