Mezősi Gábor

Természeti veszélyek

és hatásaik csökkentése


Algavirágzás

Algavirágzás alatt a mikroszkopikus algák és cianobaktériumok elszaporodását értjük, amely a vizekben súlyos környezeti veszélyeket hordoz, részben azért, mert toxikus anyagokat termelnek, részben azért, mert oxigénhiányos állapotokat teremtenek. Az algák tömeges elterjedését segíti az eutróf, azaz tápanyagokban (pl. nitrogén, foszfor) gazdag víz, a magasabb hőmérséklet és a jó fényviszonyok. Elszaporodásuk hatására a vizek minősége erősen romolhat, ami nem csupán a vízi és vízparti életközösségeket érinti, de a társadalom számára is káros lehet: például 2018-ben a nagy nyári melegben elszaporodott a Mártélyi-holtág vizében a cianobaktérium (kékalga), aminek hatására halpusztulás kezdődött, és a holtág turisztikai hasznosítása is ellehetetlenült (pl. fürdés, horgászat betiltása). Az olyan közösségek számára, amelyek erőteljesen kötődnek a vizekhez (pl. ivóvíz, halászat) az algák által termel méreganyagok évrő évre komoly humán egészségkárosodást és halálozást is okozhatnak (pl. 1988-ban Brazíliában egy cianobaktériummal fertőzött víztározóból került víz a hálózatba, aminek következtében kb. 2000 fő betegedett meg és 88-an haltak meg). Az algavirágzásos esetek az 1980-as évek óta egyre gyakoribbá válnak, a vizek eutrofizációja és melegedése, valamint az új fajok elterjedése miatt (Sivanpillai–Schroder eds., 2016).

Természeti veszélyek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 625 2

A könyv az egyre nagyobb társadalmi és gazdasági károkat okozó geofizikai, meteorológiai, hidrológiai és biológiai jellegű természeti veszélyekkel foglalkozik. Ezeknek a veszélyeknek a kialakulását, valamint az élő és élettelen környezetben kiváltott hatásukat mutatják be az egyes fejezetek. Az összeállítás szintetizálja a természet- és társadalomföldrajzi megközelítést, és feltárja a káros hatások mérséklésének lehetőségeit, továbbá a globális jelenségek mellett azokra a folyamatokra összpontosítja a figyelmet, amelyek Európában és Nyugat-Ázsiában a legjellemzőbbek.

A szerző amellett érvel, hogy megfelelő ismeretekkel és felkészültséggel a természeti veszélyek szerteágazó, klímaváltozással összefonódó hatásai csökkenthetők. Művében bőségesen támogatja digitálisan elérhető szakmai információkkal az olvasót, hogy ezzel is segítse a természeti veszélyek felismerését és kezelését. A kötet jól használható a témával foglalkozó hallgatók, oktatók, szakemberek, érdeklődők és a döntéselőkészítésben érdekeltek számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mezosi-termeszeti-veszelyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave