A vulkánok magmából táplálkoznak. A magma a Föld köpenyében részleges olvadással alakul ki. Több mint egy évszázadon keresztül az az elmélet volt elfogadott, miszerint a mélységi magmás kőzetek sekély mélységben elhelyezkedő, hosszú élettartamú magmakamra anyagának megszilárdulásával alakultak ki, másrészt a magmakamrában tárolódó olvadt kőzetanyag a kürtőn keresztül a felszínt is elérheti. Az elmúlt néhány évtized geofizikai, geokémiai, petrológiai, vulkanológiai és geológiai megfigyelései azonban gyakran ellentmondanak a klasszikus magmakamra-elméletnek (Cashman et al., 2017). A magmás folyamatok termodinamikai és mechanikai törvényeket ötvöző, modern fizikai modelljei rávilágítottak, hogy a magmakamrák felépítése és kialakulásuk folyamata jóval bonyolultabb, mint ahogy azt korábban feltételezték. A manapság elfogadott nézet szerint a magmás folyamatok a kéreg/litoszféra teljes vastagságában nyomon követhetők. Az így kialakuló olvadékok a kéreg/litoszféra sekélyebb régióiban halmozódnak fel egy olyan magmakamrát létrehozva, amely egy nagy kiterjedésű magmás rendszer legfelső – felszínhez legközelebbi – részét képviseli. A magmatározókban olyan nyílt rendszerű folyamatok mehetnek végbe, mint a kéregasszimiláció vagy az ismétlődő magmabenyomulás. Mindezek mellett már az alsó litoszférában megindul a frakcionáció és az olvadékok elkülönülése. A felszínre került kőzetanyagból (láva és piroklasztitok) – annak viszkozitása és a kőzetanyagok arányának függvényében – vulkáni kúpok, illetve szétfolyó lávatakarók alakulhatnak ki.