A klímaváltozás kulcskérdése a hőmérséklet rendkívül dinamikus emelkedése, ami nemcsak a szárazföldet, hanem a tengereket is érinti. Ez a hőmérséklet-emelkedés az üvegházhatású gázok erősen növekvő koncentrációjával van kapcsolatban. Egyértelmű, hogy nagyon lényeges kérdés az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, illetve mennyiségük mérséklése, ezért sok elemzés és szándék arra irányul, hogy kíséreljük meg ezeket kivonni a rendszerből. A CO2-nak mintegy 26%-át a vizek és az óceánok nyelik el, mintegy 28%-át pedig a vegetáció veszi fel, a többi marad a légkörben (Hyndman–Hyndman, 2017). Tehát a cselekvési tervek arra összpontosítanak, hogy minél nagyobb százalékot sikerüljön a vizekben és a vegetációban megkötni. A melegebb víz kevesebb CO2-t tud felvenni, mint a hidegebb; ugyanakkor a mélyebben lévő hideg vízzel való keveredés lehetősége is csökken az egyre nagyobb sűrűségkülönbség miatt, ezért a mélyebben lévő hideg vízzel történő keveredése drasztikusan lecsökken. Így a felső, melegebb rétegek egyre kevesebb CO2-ot tudnak megkötni. Ez pedig a vízmelegedés ördögi körébe vezet. A vegetáció CO2-megkötési kapacitása is korlátozott, ráadásul így az evapotranspiráció is növekszik, ami vízgőzt juttatva a légkörbe az üvegházhatást növeli.