A vulkánok kitörése nem jelezhető előre pontosan sem időben, sem térben, és az is bizonytalan, hogy egyáltalán kitör-e. Ebben nem segít, ha a korábbi kitöréseket részletesen tanulmányozzuk, legfeljebb azokat felhasználva jobban csökkenthetők a káros hatások. A csökkentés elérésének talán legfontosabb kérdése a kitörés lehetséges előrejelzése. A kitörés kezdetének megadása és a hatásterületet érintő változások jelzése adja azt az információt, amellyel a hatás csökkentésének legfontosabb eleme, azaz a korai figyelmeztetés kiadható. A monitoring és előre jelző rendszerek gyarapodó műszerezettsége ellenére sem határozható meg a vulkáni működés pontos üteme, különösen a kisebb kitöréseket nehéz előre jelezni. Az ezzel kapcsolatos bizonytalanság csökkentésére sok előrelépés történt a monitoringrendszerek működtetésével kapcsolatban: ma már százas nagyságban működnek hálózatba szerveződő vulkánmegfigyelő központok, amelyek valós idejű és közel valós idejű mért vulkanológiai eredményeket szolgáltatnak. Ezek a korai figyelmeztető rendszerek segítették a 2000-es mexikói, illetve a 2010-es indonéziai és izlandi vulkánkitörésekhez kapcsolódó kitelepítések időben történő megszervezését. Ezek a valós idejű figyelmeztető rendszerek a repülőgépek biztonságos működtetése szempontjából fontosak, hiszen az 1950-től ismert 247 aktív vulkánból 129 olyan nagy mennyiségű hamut termelt, ami már a légi közlekedést is veszélyeztette, de csupán két súlyos repülőgép-baleset történt ez idő alatt. A hosszú távú előrejelzések általában a vulkánok múltbeli viselkedésére támaszkodnak, és történelmi, valamint geológiai bizonyítékokon alapulnak.