Mezősi Gábor

Természeti veszélyek

és hatásaik csökkentése


Bevezetés

Nem könnyű feladat új szemléletű könyvet írni a természeti veszélyekről, mert az utóbbi években sok ilyen című és témájú munka született, rávilágítva a globálisan is súlyosbodó helyzetekre. Ezek az állapotok az ember jelenléte nélkül nem lennének veszélyként értelmezhetők, hiszen az általuk okozott problémákat és konfliktusokat elsősorban ebből a szempontból értelmezzük. Az ember (tágabb értelemben az élővilág) jelenléte és érintettsége nélkül az aszály, a földrengés vagy a villámárvíz nem jelentenek veszélyt. A népesség számának emelkedése gyakran növeli a potenciálisan ezen jelenségek hatásával érintettek számát, miközben ezzel szoros összefüggésben dinamikusan növekszik a pénzügyi károk mértéke is. A népesség számának növekedése és a természeti veszélyekkel szembeni sérülékenysége több esetben ugyan hasonló tendenciájú pályát ír le, de épp a nagyobb népesség képes ezeknek a káros folyamatoknak a mérséklésére is. Így érthető, hogy a természeti veszélyekkel kapcsolatosan az alapvető cél kedvezőtlen, káros hatásaik csökkentése. A kötet elsődleges mondanivalója, hogy ez sok esetben megvalósítható, ezért a mű a hatások csökkentésére és megelőzésére tehető lépéseket mutatja be; a legfontosabb események hátterének szakmai összefoglalóját adja, ezzel segítséget nyújtva a veszélyek megelőzéséhez és a hatások mértékének csökkentéséhez. Így az olvasó megbizonyosodhat róla, hogy a tudományos módszerrel történő elemzés segítséget nyújthat a veszélyek előrejelzésében és kezelésében.

Természeti veszélyek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 625 2

A könyv az egyre nagyobb társadalmi és gazdasági károkat okozó geofizikai, meteorológiai, hidrológiai és biológiai jellegű természeti veszélyekkel foglalkozik. Ezeknek a veszélyeknek a kialakulását, valamint az élő és élettelen környezetben kiváltott hatásukat mutatják be az egyes fejezetek. Az összeállítás szintetizálja a természet- és társadalomföldrajzi megközelítést, és feltárja a káros hatások mérséklésének lehetőségeit, továbbá a globális jelenségek mellett azokra a folyamatokra összpontosítja a figyelmet, amelyek Európában és Nyugat-Ázsiában a legjellemzőbbek.

A szerző amellett érvel, hogy megfelelő ismeretekkel és felkészültséggel a természeti veszélyek szerteágazó, klímaváltozással összefonódó hatásai csökkenthetők. Művében bőségesen támogatja digitálisan elérhető szakmai információkkal az olvasót, hogy ezzel is segítse a természeti veszélyek felismerését és kezelését. A kötet jól használható a témával foglalkozó hallgatók, oktatók, szakemberek, érdeklődők és a döntéselőkészítésben érdekeltek számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mezosi-termeszeti-veszelyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave