Az előkészületi részben számos olyan beruházási feladat elvégzése lehet szükséges, amely ugyancsak markánsan csökkenheti a földrengések hatását. A legismertebbek az építkezéssel kapcsolatosak. Az 1923-as tokiói és az 1933-as kaliforniai rengések súlyos következményeinek hatására születtek olyan építkezési rendeletek, amelyek újfajta mérnöki tervezést (performance-based engineering) vártak el. Ennek lényege az volt, hogy az épületeket a rengés szempontjából a legellenállóbb és legbiztonságosabb szerkezetben kell tervezni, illetve megépíteni (Wisner, 2012). Ennek hasznosságára sok példa hozható fel; például Japánban a 7-es magnitúdó feletti rengéseket is jelentősebb károsodás nélkül elviselik az épületek. Ehhez természetesen jelentős társadalmi támogatás kell, amely a tervezés fontosságát elismeri, és ezzel azt is el kell fogadni, hogy a rengéssel szemben nagyobb biztonságot adó építkezési mód nagyobb költséggel jár. Ugyanakkor ez még mindig kisebb összeg, mint ha ezt utólagos korrekció keretében végeznék el. Az épületek tervezését és kivitelezését ezen szempont figyelembevételével épülettípusokra bontva végzik el, amelyek ugyan az országok eltérő szabályozása miatt eltérnek, de logikailag azonosak. Az építési szabályokban megjelenő 32-36 fajta épülettípus ellenálló képességét külön-külön értelmezik (Wismer et al., 2012). Ez a korszerű építési gyakorlat nem mindig valósul meg tartalmilag, mert egyes szerzők szerint a régi építésű épületeket érő földrengések olykor kevesebb áldozattal járnak, mint az újakat érők (Keller–DeVecchio, 2016).