Lessing nyolcvanegyedik, 1760. február 7-én kelt irodalmi levelében olvasható panasza találóan jellemzi a német színház állapotát. A 18. század első felében a „színészbandák” – csakúgy, mint száz évvel korábban – még mindig vándortársulatokként húzták kordéikat az országon keresztül keletről nyugatra Königsbergtől (sőt sokszor Pétervártól) és Varsótól Strassburgig és Colmarig, északról dél felé pedig Flensburgtól és Schleswigtől egészen Bernig és Luzernig. E tekintetben nem sok minden változott az angol komédiások fénykora óta, akik a 17. század elején érkeztek a kontinensre, és Robert Brown, Thomas Saxfield, a bohóc, John Bradstreet és Ralph Reed, John Green és Joris Joliphus (a tulajdonképpeni George Jolly) vezetésével német földön is lerakták a hivatásos színészet szakmai alapjait. Bejárták az egész országot, és a vásárok idején olyan nagyvárosokban ácsolták össze színpadaikat, mint Lipcse, Frankfurt am Main, Köln, Nürnberg, München és Augsburg. A különböző udvarokban – például Kasselben Móric tartománygrófnál vagy Braunschweig-Wolfenbüttelben Henrik Gyula hercegnél – néha hosszabb időre is szerződtették őket. Mindenesetre 18. századi utódaik már nem remélhették, hogy ekkora szerencse éri őket. Neuberin (1727–1750), Franz Schuch (1740–1770), Schönemann (1740–1757), Koch (1750–1775), Ackermann (1753–1767) és Doebbelin (1756–1789) társulata az 1760-as évek közepéig állandó vándorlásra kényszerült.