A regionális különbségek gyökerei – az amerikai Immanuel Wallerstein (1974) elmélete alapján – a XVI. században keresendők, akkorra tehető ugyanis az európai világgazdaság keletkezése. Az „európai világgazdaság” legfontosabb jellemvonása abban jelentkezett, hogy a tőkés termelési mód alapján jött létre, és újraformálta az európai munkamegosztás korábban kialakult rendjét. Leginkább a keleti és nyugati részekre volt hatással, ami a kontinensen belüli centrum-periféria viszony kiéleződését eredményezte. A XVI. század elejétől megfigyelhető különbség az idők folyamán egyre élesebben kirajzolódó ellentétet vont maga után Európa nyugati és keleti fele (Elbán inneni és Elbán túli területek) között. Elkülönültek a fejlődési irányok és sajátosságok, és megváltozott a keleti és nyugati térségek európai munkamegosztásban betöltött szerepe. Mindez egybeesik a nagy földrajzi felfedezések következtében kialakult változásokkal is. Kelet-Európa országai ugyanis kimaradtak a földrajzi felfedezések előnyeiből, miközben ennek következményeként el kellett szenvedniük az Európát Ázsiával összekötő szárazföldi kereskedelmi útvonalak megszűnését. Nyugat-Európában fokozatosan leépült a feudalizmus, és elkezdődött a tőkés gazdasági rendszer kialakulása, mely a modernizáció kezdeteit jelentette. Kelet-Európában ezzel szemben megrekedtek a modernizációs folyamatok,1 hiszen az Elbán inneni területek kikerültek a korábbi viszonylag egységes gazdasági-társadalmi folyamatok fő áramából, ezáltal teret adva a feudalizmus újbóli megerősödésének. Kelet-Európa kiterjedt területe, részben az új európai munkamegosztás által ráhárított szerep miatt, az iparosodó Nyugat-Európa nyersanyagszállítójává, gabonaexportőrévé vált (Ormos, 2016).