Porter versenyképességi és kereskedelmi elméletének egyik kulcskategóriája a vállalati értéklánc, amely azt a módot írja le, amelyben a vállalatok különálló tevékenységek láncolatába szervezik a tevékenységüket. Az értéklánc elsődleges tevékenységei közül a legfontosabbak: bejövő logisztika, működés (alaptevékenység – amely maga is részekre osztható), kimenő logisztika, marketing- és értékesítési tevékenység, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások. Valamennyi elsődleges tevékenységhez kapcsolódnak az olyan támogató tevékenységek, mint a vállalati infrastruktúra – az emberi erőforrás-menedzsment, a technológiai fejlesztés és a beszerzési tevékenység (Porter, 1993, 40–44.). Az értékláncon belüli tevékenységeket megvalósíthatja egyetlen vállalat, de meg is lehetnek osztva a vállalat és a különböző beszállítók között, és ezek a beszállítók – vagy közülük többen – lehetnek külföldiek. A globális értéklánc kategóriája azt az egyre erősödő trendet tükrözi, mely szerint az értéklánc elemei a világ egyre több országa között „szóródnak szét”. A transznacionális társaságok értékláncuk elemeit számos ország között osztják meg, ezzel egyidejűleg értékláncuk egyre több elemét szervezik ki külső, gyakran külföldi partnerekhez. „A globális értékláncok rendkívül eltérőek lehetnek iparágak, vállalatok, termelési tevékenységek és szolgáltatások szerint. Az értéklánc egyes részei a hagyományos futószalag-szervezést követik, mely szerint a termelés/szolgáltatás egymást követő elemek meghatározott sorrendjén halad végül, míg más értékláncok magukban foglalják a részegységek (végső) összeszerelését/összeállítását egy termékké/szolgáltatássá” (OECD, 2013, 14.)1