Blahó András, Czakó Erzsébet, Poór József (szerk.)

Nemzetközi menedzsment

2., bővített kiadás


Híd a jövőbe – kihívások és lehetőségek

A Hays stratégiáját a munka világának globális megatrendjei alapján határozza meg, amelyet jelenleg nagymértékben érint a Covid–19 világjárvány. Ugyanakkor maga is foglalkoztató, mintegy 11 000 munkavállalója van globálisan. Kínában található irodái révén a világjárvány megjelenésére az első pillanattól kezdve kénytelen volt reagálni. A pandémiaválság soha eddig nem tapasztalt mértékben érintette a tanácsadószektort, így a Hayst is. Bevételei a 2020-as évben 11%-kal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest. Fejlett üzleti kultúrájának köszönhetően, amely az ügyfelekkel és a hozzájuk delegált jelöltekkel megvalósuló hosszú távú kapcsolatokra, valamint a technológiai innovációk széles körű integrálására épül, képes volt sikeresen szembenézni az aktuális kihívásokkal. Munkatársaik és ügyfeleik egészségének megóvása érdekében az elsők között vezették be és álltak át szinte egyik napról a másikra az otthoni munkavégzésre. Ehhez természetesen megbízható technológiai háttérre volt szükségük, amely ezt lehetővé tette számukra. A Hays egyik stratégiai célkitűzése, hogy világelső legyen a tehetségek toborzásában, és ehhez a legkorszerűbb eszközök, technológiai innovációk alkalmazása, valamint saját innovációk létrehozása elengedhetetlen. Ennek a hosszú távú célkitűzésnek köszönhetően nemcsak a digitalizációra való fokozott igénynek sikerült maradéktalanul eleget tennie, hanem az új helyzetnek megfelelő innovatív megoldásokkal is megjelent a piacon. Az egyik ilyen a 2020-ban elindított Hays Thrive, egy egyedülálló és ingyenesen használható alkalmazottképzési és jóléti online platform, amely szinte azonnal népszerűséget szerzett a munkáltatók és a munkavállalók körében. Az év végéig 17 000 ügyfél-regisztráció, köztük 5000 új ügyfél és 51 000 egyéni regisztráció valósult meg. A Hays Thrive egy nagyszerű kezdeményezés, amely innovatív formában értéket ad át a piac különféle szereplői számára egy olyan helyzetben, amikor a körülmények drámai módon átalakulnak. Egy másik nagyszerű példa a MyClassroom kezdeményezés, amelynek során az AstraZeneca Egyesült Királyságban dolgozó munkavállalóinak külső szolgáltatójaként működtek. Annak érdekében, hogy az AstraZeneca munkatársai a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztésére összpontosíthassanak, a Hays 65 tanárt biztosított a munkatársak gyermekeinek otthoni oktatásához. Miközben a szülők létfontosságú munkájukra koncentrálhattak, ez a megoldása a szakképzett oktatók számára is nagy segítséget jelentett.

Nemzetközi menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 652 8

A Nemzetközi menedzsment – a határokon és kultúrákon átnyúló menedzsment – kézikönyve azokat a kihívásokat vizsgálja, amelyekkel a vezetőknek szembe kell nézniük napjaink állandóan változó környezetében. Alaposan felkészíti az olvasókat a nemzetközi és globális környezetben előforduló feladatok ellátására, hiszen az ilyen környezetben működő vállalatok vezetőinek – a vállalatok méretétől és eredetétől függetlenül – sokféle bonyolult problémát kell megoldaniuk. Az eredményes munka érdekében pontosan fel kell mérniük a befolyásoló tényezőket, hogy ezek ismeretében alakítsák ki stratégiájukat, műveleteiket és általános menedzsmentfunkcióikat. A Blahó András, Czakó Erzsébet és Poór József főszerkesztésében – valamint tíz hazai és öt külföldi egyetem 43 tanára, professzora és több vállalati szakember munkája nyomán – született kötet összefoglalja a nemzetközi vállalatok, a multinacionális cégek és a külföldi tulajdonú vállalatok alá tartozó helyi cégek irányításának és vezetésének általános és sajátos vonásait. A könyv tizenkilenc elméleti fejezetében leírtakat tizenhárom esettanulmány egészíti ki.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-czako-poor-nemzetkozi-menedzsment-2021//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave