Szécsi Gábor

A megújulás műhelyei

A magyar tudományos diákköri konferenciák története (2011–2020)


„Nézd más szemmel a világot!”

Talán nem véletlen, hogy a 2015-ben megrendezett XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia lett a tudományos diákköri mozgalom első olyan rendezvénye, amely önálló mottót is kapott a szervezőktől. A „Nézd más szemmel a világot!” jelmondat fontos, a mozgalom esszenciáját jelentő üzenetet közvetített a tudományos diákköri munkába bekapcsolódó fiatalok számára. Egyrészt a mások által fel nem fedezett összefüggések iránti fogékonyságra és az abból fakadó kutatói attitűdökre, másrészt a másik kutató véleményének, álláspontjának mérlegelését lehetővé tevő nyitottságra hívja fel a figyelmet. Olyan tudósi erények ezek, amelyek különös jelentőséget kapnak az interdiszciplinaritás jegyében átalakuló tudomány világában. Az új tudományos praxist és eddig ismeretlen tudományterületek sorát produkáló tudományos korszakváltás idején elengedhetetlenné vált e kutatói kompetenciák megerősítése egy átgondolt tehetséggondozási gyakorlat keretében. Pontosan tudták ezt a XXXII. OTDK szervezői is, akik – mint azt a tagozatok és résztvevők száma is bizonyítja – a tudományos diákköri konferenciák máig leggrandiózusabb rendezvénysorozatával demonstrálták a mottóban is megjelenített nyitottság iránti elkötelezettségüket. Tették mindezt egy jubileumi programon, ami révén még inkább emblematikussá váltak törekvéseik. Az első országos konferenciát ugyanis éppen hatvan évvel a XXXII. OTDK-t megelőzően, 1955-ben rendezték az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája néven. A jubileumi év tehát kitűnő lehetőséget kínált arra, hogy a szervezők az elmúlt évtizedek tanulságait átgondolva és az ezredfordulós tudományos kihívásokra reflektálva egy, a mozgalom megújulását is érzékelhetővé tevő rendezvénnyel hívják fel a figyelmet a tudományos tehetséggondozás fontosságára és megújuló eszközrendszerére. Mint a konferenciasorozat számai is mutatják, ez a lehetőség nem maradt kiaknázatlan. A XXXII. OTDK-n való részvételre ugyanis 1886 intézményi konferencián szerezhetett jogosultságot több mint 13 ezer hallgató, akiknek munkáját 16 679 témavezető segítette. Végül az OTDK-n 6260 szerző 4603 pályamunkája mérettetett meg a 16 szekció 525 tagozatában. Ennek eredményeként 1326 helyezést osztottak ki a konferenciasorozaton, amire sem korábban, sem a későbbiekben nem volt példa a tudományos diákköri konferenciák történetében.

A megújulás műhelyei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 667 2

A tudományos diákköri mozgalom a hazai felsőoktatási tehetséggondozás nagy hagyományokkal rendelkező, különleges intézménye. A kötet az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák elmúlt tíz évének feldolgozásával keresi és sugallja a választ arra a kérdésre, hogyan tud a tudósképzésnek ez a sajátosan magyar formája a kulturális, társadalmi, politikai változások sodrásában is fejlődni, erősödni. Ennek során egy olyan mozgalom képét kívánja megjeleníteni, amely az új évezredben is megtalálja helyét a felsőoktatási tehetséggondozás hazai és nemzetközi rendszerében. A kulturális és oktatáspolitikai háttérre is kiterjedő elemzéseivel arra próbál rávilágítani, hogy a hazai felsőoktatási tehetséggondozás motorjaiként működő tudományos diákkörök és azok fórumai, a tudományos diákköri konferenciák miként válhatnak az új évezredet jellemző kulturális értékváltások/értékváltozások közepette is a tudományos megújulás valódi műhelyeivé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szecsi-a-megujulas-muhelyei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave