A 2010-es évek tudomány- és oktatáspolitikai trendjeit meghatározó kulturális folyamatok új irányokat szabtak a felsőoktatási tehetséggondozás számára is. Világossá vált, hogy az információ korában megszülető kommunikációs és együttműködési formák átalakítják a tudomány, az oktatás és természetesen a tudományos utánpótlás-nevelés, a tehetséggondozás területén eddig kialakult kooperációs rendszereket is. Ez persze nem csupán technológiai megújulást vont maga után. Azaz nem egyszerűen annyit jelentett, hogy az új információs technológiákat és az azok működtetéséhez elengedhetetlen tudást és képességeket az eddigieknél erőteljesebben kellett integrálni a felsőoktatási tehetséggondozás gyakorlatába. Ennél sokkal általánosabb fejleményekkel kellett számolnia annak, aki a digitális kultúra sajátosságaira kívánta hangolni a tehetséggondozás módszertanát. Mindenekelőtt azzal, hogy ez a kultúra a fogalmi határnyitások, konvergenciák kultúrája, amelyben a tudás egysége új tartalmat kap, és amely nem csupán az egyes tudományterületek közeledését, az interdiszciplináris szemlélet megerősödését vonja maga után, de új kooperációs formákat is teremt a kutatás és az oktatás területén. Ez a kor a nyitott tudomány és oktatás kora, amelyben a tudományos, felsőoktatási tehetséggondozásnak új formát kell öltenie. Egy folyamatos és az új kor igényeire hangolt tehetséggondozási gyakorlatnak kell megszületnie, amely a korszakra jellemző konvergenciákat, interdiszciplináris szemléletet, kooperációs formákat előtérbe helyezve új határnyitásokra rendezkedik be. A 2010-es évek elejétől, a története során oly sokszor megújulni képes tudományos diákköri mozgalom előtt is nyilvánvalóvá vált ennek szükségessége, ami az új kommunikációs technológiák eddigieknél is erőteljesebb integrációja mellett egy eddig ismeretlen szemléletmód megjelenését eredményezte az Országos Tudományos Diákköri Tanács stratégiaalkotási gyakorlatában és működésében.