Mivel a társaságirányítás – hasonlóan a szervezet egészéhez – nyitott rendszer, azaz kapcsolatban áll a környezetével, fontos látni, milyen intézményi környezetben kellene dinamikusan működnie a társaságirányításnak. A nemzetközi társaságirányítás intézményi környezetének egyik alapvető típusa a részvényesalapú rendszer, amely inkább a versenyre és a piaci folyamatokra épül; másik alapvető típusa az érintettalapú rendszer, amely viszont inkább a kooperatív kapcsolatokra és a konszenzus elérésére helyez hangsúlyt. A két rendszer összevetése alapján megfigyelhető, hogy a nemzetközi szakirodalom a két rendszer előnyeit integráltan tárgyalja, és ennek alapján fogalmaz meg konkrét gyakorlati javaslatokat a vezetők számára: például fontos a rövid távú hatékonyság (a részvényesalapú rendszer), de fontos a hosszú távra való tervezés is (az érintettalapú rendszer). Azt is fontos látni, hogy a két alapvető társaságirányítási rendszertípus jellemzői a kulturális különbségek miatt országonként eltérő hangsúlyokkal érvényesülnek, ezért a konvergencia is csak részben valósul(hat) meg. Magyarországon például hagyományosan kétszintű társaságirányítási struktúra működik igazgatósággal és felügyelőbizottsággal, de a nyilvánosan működő részvénytársaságoknál már lehetséges az egységes igazgatótanács felállítása is. Érdemes megemlíteni, hogy a távol-keleti társaságirányítás a nyugati, európai rendszerekhez képest kevésbé a külső és belső szabályokra, sokkal inkább a kapcsolatokra épül, így – nyugati szemmel – gyengébbnek tűnik a rendszer transzparenciája.