A részvényesalapú rendszer az Amerikai Egyesült Államokra és az Egyesült Királyságra jellemző, de Ausztráliában és Új-Zélandon is dominánsan fellelhető. Az angolszász rendszerben a társaságok részvényei hagyományosan számos szereplő kezében voltak, napjainkra viszont a részvények egyre nagyobb hányada már az intézményi befektetőknél, például biztosítóknál, nyugdíjalapoknál, befektetési alapoknál halmozódik fel. Az intézményi befektetők növekedésével egyidejűleg a rendkívül diverzifikált részvényesi szerkezet konszolidálódni kezdett az utóbbi évtizedekben, és a részvénytársaságok tulajdonosi szerkezetében mára a részvények egy jelentős aránya néhány intézményi befektetőnél koncentrálódik. Az intézményi befektetők felelőssége, hogy az általuk kezelt pénzügyi eszközöket oly módon kezeljék, hogy a kedvezményezettek számára biztosítsák az elérhető maximális hozamot. Míg korábban ezt csak diverzifikált portfólióval (számos és különböző profilú vállalat részvényeinek tulajdonlásával) és a vállalatok működését kevésbé befolyásolva próbálták elérni, az utóbbi időben egyre gyakrabban mutatnak aktivitást ez utóbbi téren is. Az aktív társaságirányítási részvétel a tulajdonolt részvénymennyiség miatt növekvő szavazati jogból is fakad, amelyet az intézményi befektetők befektetési menedzsereken vagy portfóliómenedzsereken keresztül gyakorolnak. A portfóliómenedzserek egyszerre több vállalattal is foglalkoznak, így kritikus a portfóliómenedzserek informáltsága, kommunikációjuk a vállalati igazgatókkal, az igazgatók és a vállalat teljesítményének monitorozása, hiszen például ők javasolhatnak új igazgatókat, vagy közvetíthetik a többi tulajdonos érdekeit úgynevezett proxy (meghatalmazás) révén. (Clarke, 2017; Bebchuk et al., 2017)