Ahogyan a külső környezet változásaira reagálva a vállalatok innovációs tevékenységet végeznek, azaz új termékeket, szolgáltatásokat, folyamatokat, technológiákat fejlesztenek, és ezzel növelik az értékteremtés mértékét (Csedő et al., 2019), úgy születnek újszerű társaságirányítási gyakorlatok az új kihívásokra válaszul. Az innovatív társaságirányítási megoldások újabb és újabb gyakorlatai azonosíthatók napjainkban is, amelyek sokszor (1) a nemzetközi társaságirányítási intézményrendszerek jellemzői, továbbá (2) a globális szabályozások és a lokális beágyazottság összefüggéseinek mentén születnek. Ilyen például Koreában az a trend, hogy bár formálisan a professzionális menedzsment szerepe és felelősségi köre előre meghatározott (angolszász jellegű, globális követelmény), a gyakorlatban a stratégiai kérdésekben a nagy informális hatalommal bíró alapító család képviselői döntenek (kulturális és kapcsolati beágyazottság, hagyományok miatt). A jelenséghez az is hozzátartozik, hogy a professzionális menedzsment feltétel nélküli hűségét a család élethosszig tartó foglalkoztatással hálálja meg. Szintén megemlíthető, hogy Japánban a Sony viszonylag fiatal vállalatként, jelentős kapcsolati beágyazottság nélkül az elsők között vette át az angolszász rendszer egyes elemeit (például jelölőbizottság és kompenzációs bizottság felállítása), és az egyik első japán vállalat lett, amelyet bevezettek az amerikai tőzsdére. Ezzel a Sony saját lokális kontextusában újítónak (innovatívnak) számított, hiszen Japánban a távol-keleti kapcsolatalapú (relationship-based) társaságirányítási szemlélet a domináns, erőteljes családi és állami befolyással és általában gyenge transzparenciával. (Park et al., 2020)