A külső környezeti változás – amely például a technológiai, politikai, gazdasági vagy társadalmi tényezők megváltozását foglalja magában – kihívást jelenthet a vállalatok számára, mivel meglévő képességeik és tevékenységeik az új környezetben elavulttá válnak. Következésképp a vállalatoknak ilyen helyzetben új képességeket kell kiépíteniük, vagy új piacokra kell belépniük, ami természetszerűleg komoly erőforrás-befektetéssel és kockázattal jár. Ha a stratégiai változást „az erőforrások jelenlegi és tervezett mozgósításának alapvető mintájában bekövetkező változásként” definiáljuk (Hoppmann et al., 2019, 437), és figyelembe vesszük, hogy az igazgatótanács legfelsőbb szintű döntéshozó szervként erőforrások felett rendelkezik, illetve stratégiai kérdésekben tanácsokat ad a menedzsmentnek, láthatjuk, hogy szerepe a stratégiai változásokban és a szervezeti tehetetlenség leküzdésében kritikus. E szerep betöltését viszont akadályozza, hogy minél nagyobb a környezeti változás, az igazgatótanács egyre inkább elveszíti képességét a stratégiai ügyekben való döntésre. Egy új, esetleg bizonytalan és komplex helyzetben az igazgatók saját tapasztalatai, kompetenciái és kapcsolatai már kevésbé lehetnek hasznosak, mint korábban. Következésképp az igazgatótanácsnak a környezet megváltozásakor esetleg újra kell konfigurálnia nemcsak a stratégiát, de önmagát is, ez viszont konfliktushoz vezet a már kevésbé „hasznos” igazgatók érdekeinek (pozíció megtartása erőforrás-befektetés nélkül) és a vállalat érdekeinek (kompetensebb igazgatókká válás vagy igazgatócserék) ellentéte miatt. Ebben a helyzetben különösen felértékelődik az elnök szerepe, akinek fel kell oldania a konfliktust, és el kell indítania a változást az igazgatótanácsban. (Hoppmann et al., 2019)