Csedő Zoltán, Zavarkó Máté

Társaságirányítás


A társaságirányítás fogalmának különböző értelmezései

A társaságirányítás jelentőségét megismerve immár igazán égető, hogy a társaságirányítás fogalmának jelentésével is foglalkozzunk, amelyet számos különböző nézőpontból közelíthetük meg. Az egyik ilyen nézőpont az angol corporate governance1 kifejezés etimológiai vizsgálata lehet. A latin corpus mint test, forma, illetve a corporare mint egyesülés szavakból származó angol corporation kifejezés emberek olyan csoportjára utal, amely önálló entitásként cselekedhet. A kifejezés második fele az eredendően görög kybernao, majd a latin gubernatio szavakból a kormányzás, irányítás jelentést hordozza angolul (governance) (Clarke, 2017). Mindezek nyers összetételében a fogalom tehát egy olyan csoport irányítását jelentheti, amely külön entitásként viselkedhet. Érezhetjük azonban, hogy „társaságirányítás” alatt valami többről van szó. Lássunk néhány értelmezést:

Társaságirányítás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 657 3

A Társaságirányítás könyv célja, hogy ismertesse a társaságirányítás alapjait, fejlődését, és értelmezési keretet biztosítson jelenlegi és leendő felső vezetők, döntéshozók számára a társaságirányítás legújabb megközelítéseinek a mindennapi vezetői gyakorlatban való alkalmazásához. A könyv tartalma kötelező tananyag a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és Szervezés mesterképzésében. Csedő Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és Szervezés Tanszékének habilitált egyetemi docense, tanszékvezetője és Zavarkó Máté a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és Szervezés Tanszékének doktorandusza, a társaságirányítás gyakorlatias megközelítésébe integrálták a stratégiai menedzsment meghatározó elméleteit és a nemzetközi szakirodalom legkorszerűbb összefüggéseit. A szerzők kutatási, oktatási és saját vezetői tapasztalataik alapján a társaságirányítás legnagyobb kihívásának a folyamatos és gyors változások kezelését tartják, ami a társaságirányítási feladatok dinamikus ellátását teszi szükségessé, elsődlegesen olyan kulcsterületeken, mint az innováció, a szervezeti változások és a szervezetközi hálózatok irányítása. A szerzők a tudásátadás legkorszerűbb eszköztárát felhasználva könyvük megírásával párhuzamosan interaktív, digitális tananyagokat is fejlesztettek, amelyek számos gyakorló feladatot, animációt és filmet tartalmaznak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tarsasagiranyitas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave