A kénvegyületek természetes és antropogén forrásokból egyaránt kerülhetnek a légkörbe. Forrásaik és légköri kémiai folyamataik részletes leírása a 4. fejezetben olvasható. A dimetil-szulfid [(CH3)2S, rövidítve DMS] elsősorban az algák és a plankton lebomlása során keletkezik, így az óceánok jelentik a meghatározó forrását. A kén-hidrogén (H2S) vulkáni gőzökkel és természetes bomlási folyamatokkal kerül a légkörbe. A szén-diszulfid (CS2) az óceáni és a szárazföldi mikrobiológiai tevékenység terméke. A karbonil-szulfid (COS) részben közvetlenül, természetes forrásokból származik, részben a légkörben keletkezik a CS2 oxidációja során. A fosszilis tüzelőanyagok égetése döntően kén-dioxidot (SO2) juttat a légkörbe. A vulkáni tevékenység során kén-dioxid-molekulák és szulfátrészecskék természetes úton is a légkörbe juthatnak (6.4. ábra). Megfigyelhetjük, hogy a biogén emisszió igen kiterjedt, és azonosíthatók a jelentős aktivitást mutató vulkánok is. Az antropogén emisszió Észak-Amerika keleti partvidékén, Európában és Délkelet-Ázsiában a legintenzívebb. A légköri kénvegyületek oxidációs végterméke a szulfátion, amely száraz és nedves ülepedés útján kerül ki a légkörből. A kén-dioxid és a szulfátvegyületek tartózkodási ideje a légkörben néhány nap, tehát kibocsátó forrásaiktól igen nagy távolságra is eljuthatnak, mielőtt kiülepednek. Az ökoszisztémák fenntarthatósága szempontjából a kénülepedés okozta környezeti savasodás jelenti a legnagyobb kockázatot. Mérések és modellszámítások szerint a teljes kénülepedés mértéke a legszennyezettebb ázsiai területeken meghaladja az 50 kg S·ha–1·év–1 értéket, Európa középső részein 10–30 kg S·ha–1·év–1 között van, míg az óceáni háttérterületeken 2 kg S·ha–1·év–1 alatti az ülepedés mértéke (Vet és munkatársai, 2014). Elmondható, hogy Európában és Észak-Amerikában az antropogén kénkibocsátást rendkívül eredményesen sikerült csökkenteni az elmúlt évtizedekben, ami a környezeti levegő és az ökoszisztémák állapotának javulásában is megmutatkozik. Skandináviában, ahol a savas ülepedés okozta kockázatoknak leginkább kitett európai területek találhatók, jelentősen csökkent az érintett ökoszisztémák kiterjedése. Ugyanakkor azt is meg kell említenünk, hogy Dél- és Délkelet-Ázsiában a szénfelhasználás, az ipari termelés és a közlekedés dinamikus bővülése miatt jelentősen nőtt a kén-dioxid-kibocsátás is, ami ezekben a régiókban nemcsak a romló levegőminőségben, hanem a savas ülepedés mértékének emelkedésében is kimutatható.