Sajnos a jövedelmezőségi indexre építő egyszerű rangsorolási módszernek is megvannak a maga korlátai. Az egyik legsúlyosabb ezek közül, hogy abban a pillanatban felmondja a szolgálatot, amint több, mint egy időszak tőkekorlátos. Tegyük fel például, hogy a vállalat a jövőben is tőkekorlátok elé néz: mondjuk az első évben csak újabb 20 millió dollár áll majd rendelkezésre. Ebben az esetben egyáltalán nem mindegy, hogy a választott projektek mennyi pénzt teremtenek elő a következő évben. D, B, A és E választásával le kell mondanunk H-ról, hiszen D, B, A és E projektek összesen 38 milliót hoznak az első évben, és ez a 20 millió újabb forrással kiegészítve sem elegendő H induló 70 milliójának előteremtéséhez. Maradna tehát az 53,51 millió összes NPV. Igen ám, de amennyiben a nulla időpontban rendelkezésre álló 25 millióból G-t valósítottuk volna meg – ennek a változatnak ugyan csak 37,18 millió lenne az NPV-je –, akkor G első éves 50 millió nettó bevétele már elegendő lenne a 20 milliós korlát 70-re való kiegészítéséhez, és megvalósíthatóvá válna H. Az összes NPV ekkor 37,18+90,11 millió lenne, ami magasabb az 53,51 milliónál. A jövedelmezőségi index alapján elvégzett rangsorolás azért vallott kudarcot ebben a példaváltozatban, mert a tőkeforrások két periódusban is korlátosak voltak. Ez a módszer valójában minden olyan esetben alkalmatlanná válik a döntés megalapozására, amikor egynél több korlát létezik a projektek közötti választásban.