A konvergencia problémája gazdasági és politikai szempontból is nagy jelentőségű a visegrádi országokban. 1989 után, más-más időponttól ugyan, de mindannyian nagymértékben támaszkodtak az FDI-ra a fejlettebb országokhoz való felzárkózásban. Ebben a folyamatban egy nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően liberalizált környezetet hoztak létre a külföldi befektetők számára, és a külföldi tulajdonú leányvállalatok súlya a vizsgált gazdaságokban jóval az OECD-átlag fölé nőtt, Lengyelország kivételével. Mind a négy országban tetten érhető a multinacionális cégek leányvállalatainak teljesítményéből való kiábrándulás, főként a V4-es gazdasági növekedés és a központi EU-országokhoz való felzárkózás felgyorsítása tekintetében. A befelé áramló FDI-ra alapozott gyors növekedés viszonylag rövid időszaka után a válság évei megmutatták, hogy az FDI bizonyos formái növelik a vizsgált gazdaságok sérülékenységét. A krízis utáni visszafogott FDI-környezet és a multinacionális vállalatok veszteségeinek fedezésére megnövekedett profitrepatriálás miatt a külföldi tőkének való kitettség árnyoldalai is megmutatkoztak a régióban. Ebben a környezetben a visegrádi országok kormányai egyre inkább alternatív gazdasági növekedési motorok keresésébe fogtak, amire ösztönzik őket az egyre erősödő hazai vállalkozói csoportok is. A retorika megváltozott, és kezdetét vette a különbségtétel a „jó” és a „rossz” FDI között. Ennek ellenére a megfelelően beágyazott leányvállalatok a kifejezetten az exportra termelő termelői iparágban továbbra is élvezik a kormányok támogatását bőséges ösztönzők és kedvezmények formájában. Vagyis összességében a visegrádi országokat továbbra is az FDI-ra alapozott növekedési stratégiák jellemzik.